október, 2018

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Hatalmas brenneres siker: Rajzos díjátadó ünnepségen a Stefánia palotában!

2018 májusában iskolánkból két diák készített alkotást a Honvédelmi Minisztérium által „170 éves a Magyar Honvédség” rendezvénysorozat keretében meghirdetett „Ott lobog a trikolor, éljen a honvéd!” képzőművészeti pályázatára.

Szeptember elején kaptuk az örömhírt, hogy mindkét tanulónk Nardai Nóra (8. n) és Nemes Dávid (11. n) alkotását a szakmai zsűri elismerésre méltónak minősítette és beválogatta az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadó ünnepség kiállítási anyagába.

A diákok meghívást kaptak 2018. szeptember 25-én Budapestre a Stefánia palotába, ahol átvették a díjakat. Nóra munkáját egyik legtöbb szavazattal elismerésben részesítették, különdíjjal jutalmazták. Dávid alkotása első helyezést ért el, így hazahozhatta a főnyereményt, egy laptopot. A fogadáson Dáviddal riportot készített a Kossuth Rádió és az M5 kulturális híradója is.

Nagy örömmel és hálatelt szívvel tértünk haza az élményekben gazdag esemény után.

 

Marton Katalin

Képzőművész tanár

Nincsenek képek ebben a galériában.

Honvédelmi díjátadó

 

 

Cirkusz tudós szemmel – gimnazista beszámoló

Iskolánk felsőbb évfolyamaiból 5 osztállyal részt vettünk a Magyar Nemzeti Cirkusz különleges előadásán. A Kanizsai Dorottya Gimnázium tanárai hozták létre a Tudomány a porondon című műsort. Az előadás nagyon érdekes volt, mivel annak ellenére, hogy csak részleteket láthattunk az esti cirkuszi előadásból, a tanárok elmagyarázták a mutatványok fizikai, matematikai és biológiai hátterét. Ez nagyon emlékezetessé tette az előadást. Ráadásul láthattuk a cirkusz legújabb szenzációját, Lellét, a zebmárt. Lelle ugyanis félig zebra és félig szamár!

Ez csak töredéke volt a Magyar Nemzeti Cirkusz látványosságainak, szóval mindenkinek ajánljuk, hogy nézze meg a cirkusz előadását, mert sok élményben lesz része!
Köszönjük Saci néninek, Csilla néninek, Mónika néninek, Feri bácsinak és nem utolsó sorban Gabi néninek, hogy részesei lehettünk ennek a csodákkal és tudománnyal  teli különleges világnak!
Kiss Tibor, Sámson Bálint 9.n

„Határtalanul” búcsúest a közeli találkozás reményében

A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium 11.-es diákjai egy hetet töltöttek Szombathelyen a Brenner János Gimnázium 10. és 11. osztályos tanulóinak vendégeiként, ismerkedve a várossal, a környék nevezetességeivel.

Az utolsó est programjára a Brenner gimnáziumban került sor. Az iskola aulája adott méltó helyszínt a közös beszélgetésre. Bevezetésként a házigazdák kis műsorral kedveskedtek: Székely Orsolya citerán vasi népdalokat adott elő, Rátkai Bálint pedig Gyóni Géza versét szavalta el. Ezután minden diák elmondhatta tapasztalatait, élményeit. Az erdélyi diákokat megragadta az iskola modern épülete, felszereltsége. Kiemelték az érdekes programokat, a kőszegi, soproni kirándulást, a herendi porcelánmanufaktúra különlegességét, a Balaton szépségét, Budapest látványosságait. Elmondásuk szerint a szombathelyi városnézés is emlékezetes marad: a toronymászás a Székesegyházban, Püspök atya kedvessége, a Szent Márton-templom kriptája, a közös séta a Fő téren, a meccsek a sportcsarnokban mind felejthetetlen emlékek. Megköszönték az őszinte, kedves, szeretetteljes fogadtatást, amelyben az iskolában részesültek.

A szombathelyi diákok is pozitív élményekről számoltak be, hiszen az erdélyiek természetes közvetlensége, szívélyessége igazán ritka kincs a mai világban. S persze a beszélgetések során sok új dolgot tudtak meg Erdélyről, az ott élő magyarok életéről. Mindkét csoport egyetértett abban, hogy sokkal több közös programot szerettek volna még, amelyet azonban sajnos a pályázat keretei már nem tettek lehetővé.

Ezután közös éneklés következett, felcsendült az iskola aulájában, a Boldogasszony anyánk… és a Régi székely himnusz:

„Vándor fecske hazatalál,
Édesanyja fészkére száll,
Hazajöttem, megáldott a
Csíksomlyói Szűz Mária.”

A vendéglátók kis búcsúajándékkal is kedveskedtek minden erdélyi diáknak, többek között Boldog Brenner Jánosról szóló könyvecskével.

Az est fergeteges táncházzal zárult, mindenki igazán jól érezte magát. A búcsúzkodás során már az áprilisi viszontlátásról is szó esett, hiszen jövőre a brenneres diákok látogatnak Csíkszeredára.

Szombathelyen valóban megszűntek a határok, és az összetartozás érzése csillogott a szemekben, és talán gyökeret vert a szívekben is.

Erdély 02

Szöveg: Tangl Lászlóné

Fotó: Németh Roland

Vámosi Áron 11.n

^