Megünnepeltük idén is a Nyelvek Európai Napját!

Szeptember 26-án ünnepeljük a Nyelvek Európai Napját, Európa nyelvi sokszínűségét (200-nál is több európai nyelv, 24 hivatalos uniós nyelv, mintegy 60 regionális, illetve kisebbségi nyelv, továbbá a világ más tájairól származó emberek által beszélt sok más nyelv.
/forrás: https://ec.europa.eu/education/initiatives/languages-day_hu/

Ebből az alkalomból idén is megrendeztük hagyományos nyelvi programjainkat. A szeptember első hetében meghirdetett plakát- és ppt-készítő versenyre folyamatosan érkeztek a szebbnél-szebb munkák. Az 5-6. évfolyamosok híres szombathelyiek után kutatva készítették alkotásaikat, míg a 7-8. osztályosok iskolánk bemutatását kapták feladatul – mindezt természetesen részben a tanult idegen nyelven kellett megoldaniuk. A 9-10. évfolyam lelkes alkotói kézügyességük helyett ezúttal számítógépes ismereteikről adtak számot, power point prezentációikkal pályázhattak a következő témakörök közül választva: Nyelvi kisebbségek Európában, Európai népszokások, Katolikus iskolák a Szombathelyi Egyházmegyében.
A zsűri döntése alapján a következő eredmények születtek:
5-6. évfolyam:
1. helyezés: Baán Zsófia, Varga Orsolya, Vincze Lívia (6.n)
2. helyezés: Horváth Sára, Szétag Korina (6.a)
3. helyezés: Kemény Anna, Vígh Lili (5.a)

7-8. évfolyam:
1. helyezés: Ernyey Júlia, Magyar Júlia, Molnár Nóra, Vágner Henriett (8.n)
2. helyezés: Gaspari Dóra, Gorell Flóra (8.n)
3. helyezés: Fekete Máté, Szanyi Márk, Szanyi Martin

9-10. évfolyam:
1. helyezés: Dóra András, Pockmecz Dominik, Sámson Bálint (9.n)
2. helyezés: Dallos Boglárka, Maár Dávid, Nagy Hanna, Radócz Eszter, Tóth Petra Sára (10.n)
3. helyezés: Lénárd Anna (10.n)

 

Különdíj:

Bakos Dominik, Szita Marcell (8.n)

Ezen a napon megtartottuk szintén hagyományosnak számító idegen nyelvű szentmiséinket is. Ezúton is köszönjük Schauermann János és Pete Polgár Máté atyáknak, hogy az idei tanévben is vállalták ezt a különleges feladatot. János atya német nyelvű szentmiséjét a Szalézi templomban hallhatták a diákok, míg Máté atya angol nyelven celebrált kápolnánkban. 7. és 8. évfolyamos gimnazistáink lelkesen készültek a nyelvi órákon a dalokat gyakorolva, melyről aztán tanúbizonyságot is tettek – felemelő volt hallani a szívből jövő éneklést a szentmisén!

Vassné Szilvágyi Mónika, az idegen nyelvi munkaközösség vezetője

Nyelvek európai napja 2018
« 2 A 2 »



Comments are Closed

^