hétfő, október 15th, 2018

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Látogatás a papi otthon lakóinál

Október 11-én a Brenner Kollégium 9. osztályos lányai lehetőséget kaptak, hogy a 72 óra kompromisszum nélkül program keretében ellátogassanak az idős atyákhoz a Püspöki Palotába. Miután mindenki magára öltötte a rendezvénypólót, összegyűltünk és együtt átsétáltunk az atyákhoz. Ott meleg teával és pogácsával fogadtak minket.

A lányok énekeltek, verset olvastak, majd a kötetlen beszélgetés során mindenki elmondta, hogy melyik iskolába jár. Ezt követően az atyák vették át a szót, minden atya mesélt kicsit az életéről, az elhívásáról, hivatásának megéléséről. Emellett sok bölcs, tanító gondolatot mondtak a lányoknak.

A kis műsorunk után az atyák ajándékba kaptak egy kis nyomtatványt, melyen az elhangzott versek szerepelnek. A papi otthon dolgozói gondoskodtak arról, hogy ne csak adjunk, de kapjunk is ajándékot, hiszen készítettek nekünk egy kis csekélységet látogatásunk örömére.

A beszélgetést követően egy énekkel búcsúztunk az atyáktól és a dolgozóktól. Mikor kiértünk a Székesegyház előtti térre csoportképet készítettünk, hogy megörökítsük a közös önkénteskedés örömét.

72 óra - 2018.
^