szerda, május 16th, 2018

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Elsőáldozás

2018. május 12-én reggel megtelt a Szombathelyi Sarlós Boldogasszony Székesegyház ünneplő hívekkel. Iskolánk 3. osztályos tanulói járultak első szentáldozáshoz ezen a szép tavaszi napon.
88 diák lelkesen készült erre az alkalomra. Szorgalmasan tanulták a hittant, énekekkel, imádságokkal készültek külön erre az ünnepre, hogy először magukhoz vehessék az Eukarisztiát.
Az ünnepi szentmise főcelebránsa Pete Polgár Máté atya volt. A szentbeszédet Schauermann János atya mondta, a keresztségi fogadalom megújítását Csány Péter atya imádkozta elő. Horváth József atya is koncelebrált a szentmisén, ő a diákok gyóntatásában segített. János atyától azt az útravaló gondolatot kapták a diákok, hogy örüljenek és hordozzák szívükben az Úr Jézust, életük legnagyobb ajándékát úgy, ahogy a prédikációjában bemutatott kislány óvta és védte az édesanyjától ajándékba kapott virágot. Ápolják, őrizzék szívükben Jézust, legyenek méltók hozzá életük minden napján.
A mise után szeretetreggelivel ért véget az ünnep, a Brenner János Kollégiumban.
Elsőáldozás_2018
« 1 A 2 »
Fotó: Tóth Fotó
Cikk: Virágné Geiszler Éva

Egyházmegyei versenynap

Huszadik alkalommal tartottuk meg iskolánkban az Egyházmegyei Versenynapot 2018. április 27-én, amelynek keretében délelőtt az óvodások és alsó tagozatos diákok a Békefi Antal népdaléneklési versenyen szebbnél szebb népdalokat adtak elő.

A versenynapra egyházmegyénk hat iskolájából érkeztek hozzánk tanulók, akik magyar nyelvből és informatikából mérték össze tudásukat. Közben a futballbajnokság is megkezdődött, amelyen ezúttal hét csapat vett részt.

A Békefi Antal népdaléneklési versenyt nyolcadik alkalommal szervezte meg iskolánk. Énekelni szerető és tudó óvodások és alsó tagozatos kisdiákok jelentkeztek Szombathelyről és környékéről. Az eseménynek ismét könyvtárunk adott otthont, ahol a kisgyermekek rangos szakmai zsűri – Németh Endréné Békefi Zsuzsanna, Pálköviné Békefi Cecília és Tanai Erzsébet – előtt mutathatták meg tudásukat.

Eredmények:

  1. kategória – óvodások
arany minősítés intézmény
Varga Tóth Anna Brenner
Tóth Adél Maros utcai Óvoda
Soós Márk Pipitér Óvoda
ezüst minősítés intézmény
Márkus Csenge Pipitér Óvoda
Szabó Fanni Kata Hétszínvirág Óvoda
Takács Eszter Benczúr Gyula utcai Óvoda
Vadvári Sára Szivárvány Óvoda

 

  1. kategória – óvodások
bronz minősítés óvoda
Illés Montika Izabell, Tasnádi Luca Weöres Sándor Óvoda
Farkas Alexander, Polgár Tímea Hétszínvirág Óvoda

 

III.             kategória – alsó tagozatosok 1-2. osztály

arany minősítés intézmény
Dragovics Imola Oladi Simon István Utcai Ált. Isk.
Gálos Domonkos Brenner János Általános Isk.
Horváth Kata Bolyai János Gyakorló Ált. Isk.
Kecskés Loretta Míra Felsőcsatári Ált. Isk.
Pataki Erika Derkovits Gyula Ált. Isk.
Vannesson Kyra Dr. Tolnay Sándor Ált. Isk.
Vaskó Rebeka Eszter Dr. Tolnay Sándor Ált. Isk.
ezüst minősítés intézmény
Bors Ivett Bercsényi Miklós Ált. Isk.

 

  1. kategória: alsó tagozatosok 3-4. osztály
arany minősítés intézmény
Böndicz Bíbor Apponyi Albert Ált. Isk.
Ernyey Orsolya Reményik Sándor Ált. Isk.
Kaposi Fanni Dr. Tolnay Sándor Ált. Isk.
Németh Csaba Dr. Tolnay Sándor Ált. Isk.
Szakmári Luca Paragvári Ált. Isk.
ezüst minősítés intézmény
Dorizza Lisa Stella Felsőcsatári Ált. Isk.
Steiner Bonita Bercsényi Miklós Ált. Isk.

 

A népdaléneklési verseny mellett ismét anyanyelvi, informatikai versenyt is tartottunk az egyházmegyénkben működő egyházi fenntartású iskolák tanulóinak, de természetesen a nagy izgalmakat tartogató futballtorna sem maradhatott el. A diákok hat iskolából érkeztek, a brenneresek versenyen kívül indultak. A nap végén Dr. Székely János megyéspüspök köszöntötte a diákokat, tanáraikat. Megköszönte a pedagógusok áldozatos munkáját, a tanulók lelkesedését, majd emlékeztetett arra, hogy a Jóisten mindnyájunkban egy kincset rejtett el. A feladatunk pedig, hogy ezt a kincset megtaláljuk, csiszoljuk, vigyázzunk rá. Ezek a versenyek alkalmat teremtenek arra, hogy fény derülhessen ezekre a bizonyos kincsekre.

Informatika verseny: 7. évfolyam

  1. Czupor Anna – Szent Benedek Általános Iskola Celldömölk
  2. Marton Ádám – Szent Imre Általános Iskola Jánosháza
  3. Stipkovits Medárd – Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium Kőszeg

Versenyen kívül: Hortobágyi Tamara – Brenner János Általános Iskola

Informatika verseny:  8.évfolyam

  1. Kovács Konstantin – Szent Imre Általános Iskola Jánosháza
  2. Kiss Gergely – Mindszenty József Általános Iskola Zalaegerszeg
  3. Kerecsényi Ákos – Szent Benedek Általános Iskola Celldömölk

Versenyen kívül: Magda Donát – Brenner János Általános Iskola

Anyanyelvi verseny: 5. osztály

  1. Seregélyes Mária – Mindszenty József Általános Iskola Zalaegerszeg
  2. Bende Zsóka Dorottya – Szent Benedek Általános Iskola Celldömölk
  3. Marton Dorka – Szent Imre Általános Iskola Jánosháza

Versenyen kívül: Csontos Boglárka, Csontos Ármin – Brenner János Általános Iskola és Gimnázium

Anyanyelvi verseny: 6. osztály

  1. Bezzeg Balázs – Szent Benedek Általános Iskola Celldömölk
  2. Németh Míra – Reményik Sándor Általános Iskola Szombathely
  3. Nagy Lili – Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium Kőszeg

Versenyen kívül: Horváth Márk Sándor, Fülöp Zoltán – Brenner János Általános Iskola és Gimnázium

Anyanyelvi verseny: 7. osztály

  1. Paluska Mátyás – Szent Benedek Általános Iskola Celldömölk
  2. Bukits Balázs – Reményik Sándor Általános Iskola Szombathely
  3. Borsics Anna – Reményik Sándor Általános Iskola Szombathely

Versenyen kívül: Nagy Gergely, Kiss Mihály – Brenner János Általános Iskola és Gimnázium

 

Anyanyelvi verseny: 8. osztály

  1. Rózsás Ráhel Írisz – Szent Imre Általános Iskola Jánosháza
  2. Lenner András – Szent Benedek Általános Iskola Celldömölk
  3. Molnár Kata – Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium Kőszeg

Versenyen kívül: Nádor Liza, Bakk Sára – Brenner János Általános Iskola és Gimnázium

 

Futballtorna:

1. helyezés: Szent Benedek Általános Iskola Celldömölk

2. helyezés: Brenner János Általános Iskola 2. csapata

3. helyezés: Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Zalaegerszeg

 

Gólkirály: Mecséri Péter Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Zalaegerszeg

 

Szöveg: H.Pezenhófer Brigitta

Egyházmegyei versenynap_2018
« 2 A 19 »

Brenneres Iskolahét a 2017-2018-as tanévben is!

2018. április 23. és 27. között tartottuk meg a hagyományos Iskolahét rendezvényünket. Az alsó, a felső illetve a gimnáziumi tagozaton is délelőtti, délutáni programokkal vártuk diákjainkat. Hétfőn és szerdán délelőtt tanulmányi versenyen vettek részt az 1-4. évfolyamos tanulók, akik matematika és magyar tantárgyból mérték össze tudásukat, délután pedig a „Leg-leg-leg” Bajnokságon vetélkedtek a tornateremben. A felsősöket a hét első napján házi floorball-, kosárlabdabajnokság és kerékpáros ügyességi verseny várta.

Kedden az első három órában szülők és nagyszülők érkeztek intézményünkbe, hogy betekintést nyerjenek diákjaink életébe. Az alsósokat délután tűzoltósági bemutató várta az aulában és iskolánk udvarán. Kedden a hagyományokhoz híven az idegen nyelvi munkaközösség a hatodik osztályosoknak Fele sem igaz vetélkedőt szervezett, a hetedik és nyolcadik osztályos tanulók természettudományi vetélkedőn mérték össze tudásukat, kísérleteket végezhettek, kémiai sudokut oldottak meg.

Idén sem maradhatott el a táplálkozási vetélkedő, amelynek keretében szebbnél szebb gyümölcs- és zöldségtálak készültek. Színes élővilágunk címmel rajzversenyt is hirdettünk. Közben a labdarúgó házi bajnokság is megkezdődött: a felsős és gimnazista fiúk mérkőztek meg egymással. A technika teremben közben a robotika rejtelmeibe is bepillantást nyertek kicsik és nagyok. Szerdán a röplabdások vették birtokba a csarnokot, az alsósok pedig bábelőadáson vehettek részt.

Csütörtökön megtartottuk az alsós tanulmányi verseny eredményhirdetését, majd az első négy évfolyam a Paddington című film második részét nézhette meg. A felsősök és gimnazisták számára pályaorientációs napot szerveztünk. Önismereti, kommunikációs foglalkozás, szakma-puzzle, interaktív foglalkozás mellett hallhattak a fakultáció választás dilemmáiról is, tanultak az időgazdálkodásról és a tanulástechnika témakörében is előadások várták őket. A Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakgimnáziumának, Szakközépiskolájának valamint a Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának oktatói is bemutatót tartottak tanulóinknak. Osztályaink közül voltak, akik a tankenyérboltba, a Szombathelyi Televízióba, az LUK Savaria üzemébe, a SPAR raktárába látogattak el. Lendvai Rezső, nyugalmazott mentőtiszt az elsősegélynyújtás szépségeiről beszélt, Magyar Sándorné, Marika néni pedig gyakorlati tanácsokkal látta el a fiatalokat. Közben megérkezett hozzánk egy mentőautó is, amelyet alaposan szemügyre vehettek diákjaink. Kálinger Roland tábori lelkészt is köszönthettük iskolánkban e napon, aki a missziós feladatairól mesélt, a test és lélek ellátásáról a harcmezőn.

A csütörtöki nap zeneiskolásaink koncertjével zárult. Iskolánk kis művészei büszkén mutatták meg tudásukat diáktársaiknak, tanáraiknak, szüleiknek. A Tücsök Zenekar hegedűsei nyitották a műsort „Békák a mély odúban” című vidám előadásukkal. Ezután sorra felcsendültek a gordonka, a fuvola, a zongora és a furulya hangjai. Iskolánk énekkarának dala zárta ezt a szép délutánt.

Pénteken zajlott iskolánkban az Egyházmegyei Versenynap, amelyről részletes beszámolót itt olvashatnak.

Alsó tagozatos eredmények:

Helyezés Magyar Matematika

1.      évfolyam

1.

2.

3.

 

Henc Zsóka 1.a

Bende Johanna 1.b

Kiss Áron 1.a

 

Henc Zsóka 1.a

Bende Johanna 1.b

Rajtosics Hunor 1.a

2.      évfolyam

1.

2.

3.

 

Menyhárt Benedek 2.c

Maár Maja Anna 2.b

Dancs Dóra 2.a

 

Rettegi Ákos 2.b

Maár Maja Anna 2.b

Dancs Dóra 2.a

3.      évfolyam

1.

2.

3.

 

Szabó Liza 3.c

Babos Csongor 3.a

Szabó Gergő 3.a

 

Kovács Ákos 3.b

Szabó Gergő 3.a

Kiss Anna 3.b

4.      évfolyam

1.

2.

3.

 

Nagylaki Réka Johanna 4.b

Bencze Boglárka 4.a

Plander Luca Abigél 4.a

 

Berki András 4.b

Börzsönyi Máté 4.b

Kiss Miklós 4.b

 

Floorball: 5-6. osztály: 1. helyezés: 6.m; 2. helyezés: 5.b; 3. helyezés: 5.n; 4. helyezés: 5.a

Floorball: 7-10. osztály: 1. helyezés: 7.m; 2. helyezés: 8.n; 3. helyezés: 10.n; 4. helyezés: 7.a

Házi focikupa: 5-6. osztály: 1. helyezés: 6.a; 2. helyezés: 5.a; 3. helyezés: 5.n, 4. helyezés: 6.m és 6.n

7-8. osztály: 1. helyezés: 7.n; 2. helyezés: 8.n; 3. helyezés: 8.a; 4. helyezés: 7.a

Röplabda: 1. helyezés: 8.n; 2. helyezés: 10.n

Szöveg: H.Pezenhófer Brigitta

Diákhét_2018
« 1 A 14 »
^