Városi sítábor

2018-ban iskolánknak másodszor volt lehetősége diákokat küldeni az Önkormányzat által szervezett erdélyi sítáborba. Idén négy diák: Hetényi Adél és Werderits Hanna a 9.N, valamint Bánhegyi Marcell és Náray Bendegúz a 10. N osztályból voltak a szerencsések, akik részt vehettek a vajdahunyadi táborban febr. 11-től 17-ig.

Az első és az utolsó nap a nagy távolság miatt végig az utazásról szólt. Második nap érkeztünk Vajdahunyadra, ahol a város polgármestere fogadott minket, valamint meglátogattuk a vajdahunyadi várat. A következő 4 napban a síelésé volt a főszerep. A 25 fős diákcsapatot 3 csoportba sorolták síelési tudás szerint. A haladók csoportját iskolánk testnevelője, Bognár Zoltán tanár úr vezette. Síelés közben volt alkalmunk megcsodálni a meseszép erdélyi tájat, igaz csak a 6. napon, mert előtte olyan köd volt a hegytetőn, hogy alig láttunk valamit. A tábor másik célja egy jó, összetartó csapat felépítése volt. Hát ez sikerült is! Az esti közös beszélgetések, társasjátékok, táncok és viccek tették igazán felejthetetlenné ezt a hét napot. Reméljük, a következő tábor is hasonlóan jó hangulatban telik majd el.

Köszönjük iskolánknak, Englert Zsolt igazgató úrnak, hogy lehetővé tette részvételünket az erdélyi sítáborban.

Szöveg: Náray Dániel Bendegúz 10.N

Fotó: Bánhegyi Marcell 10.N

Városi sítábor_2018
« A 2 »


Comments are Closed

^