január, 2018

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Házszentelés az iskolában

2018. január 5-én iskolánkban a Vízkeresztkor szokás házmegáldásra került sor. A reggeli imádságban közösen fohászkodtunk azért, hogy “…lakjék benne egészség, tisztaság és a lélek legyőzhetetlen ereje; töltse el alázat, jóság és szelídség, engedelmesség és hálaadás. Kérünk, maradjon meg szent áldásod ezen a házon (helyiségen) és minden lakóján…” és legyen mentes minden rossztól és bűntől. Máté atya szenteltvízzel hitette meg a tantermeket és felkerült az ajtófélfákra a 20+C+M+B+18 felirat is.

Házszentelés_2018

Virágné Geiszler Éva, H. Pezenhófer Brigitta

Christmas afternoon, karaoke

Az adventi időszakban került sor az immár hagyományosnak mondható nyelvi délutánokra. Az 5-6. évfolyamosok ezúttal is karácsonyi vetélkedőn vehettek részt – a németesek egy feladatsor megoldásával, az angolosok Activity játékban bizonyíthatták, hogy mennyire jártasak a karácsony témakör adott nyelvű szókincsében.

A 7-10. évfolyamosok számára idén is karaoke-délutánt szerveztünk. Az előadást megelőző hetekben minden nyelvi csoport lelkesen készült a megmérettetésre. Az ének mellett láthattunk hangszeres bemutatókat is, a legkitartóbbak pedig a délután végén tanáraikkal együtt is énekelhettek.

Vassné Szilvágyi Mónika

Karácsonyi karaoke_2017
« 1 A 5 »

 

Karácsonyi műsor a kollégiumban

 

Idén december 19-én, este 18 órakor került megrendezésre a kollégiumi karácsonyi műsor. Jelenlétével megtisztelte közösségünket Dr. Székely János Püspök atya is. Nagy öröm volt számunkra, hiszen a kollégium nevelőtestülete, diáksága és a szülők képviselői most találkozhattak először Püspök úrral.

Műsorunk két részből állt. Az első részében Zsohár Veronika Ady Endre versét szavalta el, majd Vekszli Anna felolvasott egy megható novellát, végül zeneművészetis diáktársaink tehetségét csodálhattuk meg. A második részben egy rövid, de tanulságos színdarabot adtak elő a kollégisták, amelyben arról volt szó, hogy az ünnep lényege nem a külsőségekben rejlik.

Kollégiumi karácsony 2017.

E szép adventi estét köszönjük a műsoron szereplő társainknak, és felkészítő tanáraiknak: Csákvári Tímea és Szalai Szilvia tanárnőknek.

Az est gyertyafényes vacsorával ért véget a kollégium ebédlőjében.

 

^