Szegeden jártunk

Beszámoló a Nobel-díjasok és Tehetséges Diákok X. Találkozójáról – Szegeden jártunk!

Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulója alkalmából alakult meg a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány, amely idén tizedik alkalommal rendezte meg a Szegedi Tudós Akadémia diákkonferenciáját Szegeden, s amely a tudományos program mellett a magyar kultúra megjelenítésére is törekszik. A Szegedi Tudós Akadémia nem titkolt célja Magyarország legtehetségesebb diákjainak itthon tartása. Ezen a nagyszabású, 250 diákot vonzó programon vehetett részt iskolánk két tanulója idén ősszel. Álljon itt rövid élménybeszámolójuk!

2017. december 7-9-ig Szegeden, a Nobel-díjasok és Tehetséges Diákok X. Találkozóján vettünk részt, amely a Szegedi Tudományegyetem, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont és a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért közös programja.

Kísérőtanárunkkal, Melegáné Somogyi Tímeával és a Bolyai Gimnázium tanáraival, diákjaival csütörtökön indultunk útnak. Késő délután érkeztünk meg, majd a vacsora után tettünk egy hosszú sétát a Tisza partján. A Szegedi Tudományegyetem épületei, amelyben tudományos munkát végeznek, nagyrészt a belváros frekventált helyein találhatók. Pénteken mentorok, professzorok és diákok tartottak előadást angolul. Többek között a tökéletes bőrről, a gombákról, baktériumokról, sejtalkotókról (lizoszómáról). Az előadások után a Nobel-díjas Tim Hunt beszélt munkájáról, amelyért a kitüntetését is kapta. Közvetlen stílusa lehetővé tette, hogy bátran kérdezzenek tőle a kíváncsi diákok. Az előadások egyik fontos tanulsága számunkra, hogy az angolt, mint a tudományos élet közös nyelvét, komolyabban kell tanulnunk. A nap végén került sor a gálaestre, amelyet a Budapesti Operettszínház művészeinek produkciója színesített: Vágó Zsuzsi, Katona Klaudia, Szabó P. Szilveszter és Laki Péter előadásában. Több híres musical dalait adták elő, köztük az Abigél és a Mozart című darabok részleteit. A fogadás változatos volt, finom vacsorával zárult az est.

Szombaton laborlátogatást tettünk az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontban, ahol egy biológus kutató és egy fizikus által a gyakorlatban is betekintést nyerhettünk az iskolában tanultakba. Mikroszkóp alatt nézhettük meg a kutatók által steril környezetben tenyésztett idegsejteket: a neuronokat és agliasejtek egyik típusát, endotel sejteket stb. Megtudhattuk a dolgozók kutatásainak módszereit, folyamatát, célját. Különböző hatóanyagokat tesztelnek állati sejteken, amelyek hasonlóan reagálnak a hatóanyagokra, mint a humán sejtek. Kutatják a vér-agy gát működését, a különböző gyógyszerek agyba való bejutásának mechanizmusát.Kipróbálhattuk az eszközeiket, pl.: az automata pipettát, megnézhettük és belenézhettünk az inkubátorban lévő petri csészékbe, amelyben a tenyésztett sejteket, szöveteket tartják. A sejtek állapotát és azoknak változását egy műszer követi az inkubátorban, az adatok pedig egy számítógépre kerülnek. Így már számunkra is láthatóvá vált, melyik szövettenyészet, mikor éri el a kísérletezéshez szükséges állapotot. A fizikai laborban mikro- és nanométeres méretekben kísérleteznek a folyadékokkal, vizsgálják azok, a megszokottól eltérő, fizikai tulajdonságait. A mikrofluidika egyik érdekessége pl., hogy három különböző mikrocsatornából érkező, különböző színű ételfestékkel megszínezett folyadékok nem keverednek egymással a közös mikrocsőben, csak a nagyobb térfogatú pohárban. (lásd fotó) A biopolimerek alkalmazását is bemutatták látványos animációval. Ezen eszközök felhasználása pl. a megjelölt sejtek megszámolásban is jelentős. Optikai szálakat tekergethettünk, eltéríthettük a fényt, és megtudtuk, hogy saját fejlesztésű, biopolimerből készítik azokat az eszközöket, amelyeket a sejttenyésztésben is használnak.

Ez a három nap lehetőséget nyújtott számunkra a természettudományokban való elmélyülésre, új ismeretekre tehettünk szert és új barátságokat köthettünk. Véleményünk szerint ez a program egy tökéletes lehetőség a továbbtanulásunk irányának meghatározásában.”

Dallos Boglárka 9.n

Hábetler Annamária 10.n

Melegáné Somogyi Tímea biológia tanár

szegedi találkozó_2017

Comments are Closed

^