Előadás névadónkról a kollégiumban

2017. november 17-én, szerdán este 18 órakor kezdődött Brenner János vértanú halált halt mártír pap életéről szóló előadás kollégiumunk dísztermében. Az előadás azért volt megható, mert János atyáról a testvére –Brenner József- emlékezett meg.

Történetének az volt a lényege, hogy testvérbátyjának azért kellett meghalnia, mert az akkori kommunista hatalom nem nézte jó szemmel, hogy sok fiatalt megszólított, s vallásos életmódra nevelte a gyerekeket. Brutálisan, 32 késszúrással ölték meg, s ezek után kegyetlen módon még a nyakcsigolyáját is eltörték.  Bár tudta, hogy az életére akarnak törni, gondolkodás nélkül ment a sötét erdőn keresztül azután a fiú után , aki  fondorlatos módon „súlyos beteghez” hívta.

Engem nagyon meglepett, hogy József atya 83 évesen, 60 év papi szolgálat után is ilyen aktív és fiatalos. A diáktársaimat is meghatotta, milyen nagy átéléssel beszélt testvére keresztútjáról.

Az előadás végén szentképekkel is megjutalmazott bennünket. Nagyon örülök, hogy megismerhettem és mindannyian hálásak vagyunk, hogy Brenner János Atyát hamarosan a boldogok között tisztelhetjük.

 

Szilvás Ádám-kollégium



Comments are Closed

^