november, 2017

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Adventi koszorúkötés ismét a Brenner iskolában

Iskolánk újraindításának első éveiben szervezték meg először alsós tanítóink a közös adventi koszorúkötést. Az évről évre megrendezett program minden adventi időszak kezdetén jó alkalom arra, hogy lelkiekben ráhangolódjunk a várakozásra, hiszen a mai világban sajnos az elcsendesülésre, illetve a le- és megállásra is tudatosan kell figyelnünk.

2017. november 27-én hétfőn gyűltek össze az 1.a és 1.b osztályos tanulók szülei és nagyszülei, illetve tanítóik, hogy egymástól is ellesve az apróbb trükköket, elkészítsék idei adventi koszorújukat. Még mielőtt azonban a szorgalmas kezek munkába fogtak volna, Pete Polgár Máté atya osztotta meg velünk gondolatait. Iskolánk lelkipásztora szólt az adventi koszorú lelkiségéről: a négy gyertya és a kör, mint forma jelentéséről valamint arról is, hogy Isten nélkül az adventi időszak sem lehet teljes. Köszönjük Frikk József zenei szolgálatát, aki gitárjátékával és énekével segített minket az adventi ráhangolódásban. Adventi készületünk pedig december 3-án diákmisével (Szombathelyi Székesegyház) folytatódik, majd ismét várjuk kedves diákjainkat és szüleiket a már hagyományos Szeretetvásárra december 6-án.

Szöveg és fotó: H. Pezenhófer Brigitta

Adventi koszorúkötés_2017
« 2 A 8 »

Haza, nemzet és nyelv

2017. november 13-án a 7.n osztály csapata egy – a Paragvári Úti Általános Iskola által szervezett – versenyen vett részt, melynek mottója: Haza, nemzet és nyelv. A vetélkedő témája az idei évben Arany János élete és munkássága volt művei tükrében. A verseny 9 feladatból állt, volt írásbeli és szóbeli fordulója is. Rejtvényt kellett megoldani Arany János életéről, érdekes, anagramma-fejtős kérdéseket is kaptak a gyerekek, de a szóbeli feladatok között volt kreativitást fejlesztő is.

A felső tagozatosok közül 4. helyen végzett a csapat, tagjai: Nagy Luca, Nardai Nóra és Nagy Gergely voltak.

Gratulálunk eredményetekhez!

Morosits Eszter

7.n osztályfőnök és magyartanár

Haza_2017

A gólyaavatóról kilencedikes és tizedikes szemmel

Dallos Boglárka és Radócz Eszter (9.n) beszámolója

Már egy hónapja megkaptuk az előfeladatokat, hogy rendesen fel tudjunk készülni. Az osztályhimnusz szövegének megírását, osztályfőnökünk, Németh Roland vállalta, a mi feladatunk a szöveg megtanulása és a dallamra éneklés volt. Nem csak teljesítettük a feladatot, túl is szárnyaltuk az elvárást, ugyanis a Neoton família Santa Maria című dalának, karaoke változatára énekeltük rá a szöveget. Második feladatnak azt kaptuk, hogy egy megadott hanganyagra (melyben több zene volt összevágva) koreográfiát kellett kitalálnunk. Ehhez sok időre és rengeteg gyakorlásra volt szükségünk, hogy a végén tökéletes produkciót tudjunk előadni.  Harmadik feladatunkként egy három perces kisfilmet készítettünk, melyben egy iskolai napot mutattunk be. A forgatást nagyon élveztük, rengeteg anyagot vettünk fel, a vágást követően a közönség ebből csak 4 percet láthatott. A végeredmény rendkívül szórakoztató és humoros lett.

Elérkezett a várva várt gólyahét, amely 3 napból állt. 2017. november 15-én, szerdán a 10. osztálynak 100 db palacsintát 2 üveg nutellával, ezenkívül 100 db pogácsát kellett ízletesen felszolgálnunk, de minket is megkínáltak az általunk hozott finomságokból.

November 16-án, csütörtökön reggel otthonkában, fejlendővel a fejünkön és szandál-zokni összeállításban kellett iskolába érkeznünk. Magunkon és egymáson is jót szórakoztunk, számos tanár és nem egy diáktársunk dicsérte meg az öltözékünket. Meglepő módon egészen kényelmes volt. Elérkezett november 17-e, péntek, ezen a napon karúszóban jelentünk meg, emellett a  lányok smink nélkül, a fiúk beállítatlan hajjal.

Az utóbbi két nap reggelén ellenőriztek minket a 10.n osztály tanulói, hogy betartottuk-e az általuk megszabott feltételeket. Pénteken 15:00-kor vette kezdetét a gólyaavató. Először az osztályhimnuszt énekeltük el, majd a kisfilmünket tekinthette meg a közönség és a zsűri.

Technikai okok miatt ezután nem a táncunk bemutatása következett, hanem a csapatok beosztása. Jobban örültünk volna, ha mi választhatjuk ki a csapattársainkat, de így is nagyon viccesre és élménydúsra sikeredett délután. Poénos csapatnevek közül húztak a kapitányok. A feladatok közt volt, hogy egymás derekára kötött lufit durrantottunk ki, ennek a technikájára nehezen jöttünk rá. Volt, hogy babok számolása közben, a hallott zenék előadóját és címét kellett egy lapra felírnunk. Továbbá Karaoke, Just Dance és még sok szórakoztató feladat várt ránk.

Több olyan csapatépítő versenyben vehettünk részt, melyben tavaly ők is megküzdöttek egymással, viszont többségben számunkra ismeretlen kihívásokkal néztünk szembe. Kínosnak egyiket sem éreztük, természetesen volt olyan feladat, ami nem állt közel hozzánk, de előfordult olyan is, amit felettébb rokonszenvesnek találtunk. Gyakran kacagtunk osztálytársainkon, és magunkon is, mindenki felhőtlenül érezte magát. A feladatok közepette a táncunkra is sor került, amit a zsűri rendkívül dicsért és mi is nagyon élveztük.

A végén esküt tettünk, mialatt az előttünk lévő vállát és lábát fogtuk és így egyensúlyoztunk. Ennek végeztével kezdetét vette a buli, nem volt hiányunk zenéből, hangulatvilágításból és jókedvből sem. Az előkészületek során és a gólyaavatón még jobban összekovácsolódott az osztály, most éreztük meg igazán, hogy milyen jó közösségbe tartozunk, milyen jó Brenneresnek lenni.

 

Plander Csenge (10.n) beszámolója

  1. november 17-én tartottuk a Brenner Gimnázium második gólyaavatóját. A kilencedikesek természetesen nem úszták meg a kisebb-nagyobb megpróbáltatásokat. Már a mazsibulit megelőző hét három napján különböző feladatokat kellett teljesíteniük: palacsintát sütöttek nekünk és “falusi” ruhába öltöztek. Péntek délután a zenétől és a szurkolástól volt hangos a tornaterem: délután három órától estébe nyúlóan Fogl Noémi és Elek Soma vezetésével zajlott a gólyaavató. A zsűri soraiban Englert Zsolt igazgató úr, Bognár Zoltán tanár úr, Lujza nővér és Máté atya foglaltak helyet. A feladatokra már hetekkel az avató előtt készültünk. A vetélkedőn a karaokétól kezdve az ügyességi feladatokon vagy a beugratós kérdéseken át a táncig minden volt. Az első szünet után a gólyák előadták a műsort, amit az általunk összeállított zenére kellett elkészíteniük. A feladatok lebonyolításában Horváth Mónika, az iskola DÖK vezetője és az egész 10. N osztály segédkezett. Az avatást természetesen az eskütétel zárta, amelyben a kilencedikesek fogadalmat tettek, hogy példás brenneres diákok lesznek, és persze mosolyogva köszönnek nekünk előre. A mazsibuli végén egy kisebb házibuliban vezettük le közösen az izgalmakat. Reméljük, hogy az idei év gólyáinak felejthetetlen élményben volt részük, és jövőre ők is ilyen lelkesen készülnek a következő gólyaavatóra.

 

Gólyaavató_2017
« 2 A 158 »
^