október, 2017

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Elmúlt a nyár, itt az ősz, szőlőt őriz már a csősz

A 2017/2018-as tanévet egy jó hangulatú, vidám délutánnal kezdtük. Szeptember 29-én, pénteken a Brenner János Óvoda Bem József utcai telephelyén szüreti mulatságot rendeztünk. Hálát mondhattunk az időjárásnak, mert gyönyörű napsütéses délutánunk volt, amit ki is használt felnőtt s gyerek egyaránt. A kora délutáni órákban érkeztek azok a szülők, akik vállalták, hogy a csoportot képviselve elkezdik a főzőcskézés, bográcsozást. A többiek később csatlakoztak a már jelenlévőkhöz. Minden csoportnak kis zászlóval kijelölt helye volt, ahova letelepedhetett, aki részt vett a szüreti délutánon. Pintérné László Ildikó tagintézmény-vezető köszöntötte a vendégeket, megjelenteket, majd a Szív csoport műsorával megkezdődött a 2017-es év szüreti mulatsága. Az énekes, tréfás verselést követően vidám, fülbemászó zenére ropták a táncot fiúk s lányok karöltve, ahol még a bot s a kalap is előkerült.

A jó hangulatú műsor után megkezdődött a jelképes szüretelés. Zoli bácsi segítségével mustot készítettünk, melyet mindenki megkóstolhatott. Végignézhették a folyamatot, hogyan is készül a szőlőből az édes must segítőkész apukák közreműködésével.

Amíg Ők tevékenykedtek, a vállalkozó kedvű gyerekek táncos mulatságon vehettek részt Horváth Zoltán és felesége segítségével, ahol néptáncos alaplépésekkel ismerkedhettek meg.

Közben a háromtagú szakértő zsűri már lelkesen kóstolgatta a csoportok által készített finomabbnál finomabb ételeket. A zsűri nagyon alaposan, mindent mérlegelve választott az előre kihirdetett kategóriák közül. Hiszen ebben a tanévben minden csoport kapott elismerő oklevelet, s elismerő szavakat is. Hat kategóriában döntött a zsűri. Az átadásnál minden döntésüket alaposan meg is indokolták. Így a következő kategóriákban hirdettek eredményt:

  • A leggyerekbarátabb étel kategória győztese: Bolognai szósz csavarttésztával és sajttal (halacska csoport)
  • A legsokoldalúbb étel kategória győztese: Pulykaragu zöldségágyon pirított burgonyával (virág csoport)
  • A legháziasabb étel kategória győztese: Pesti paprikás (szív csoport)
  • A legmagyarosabb étel kategória győztese: Marhagulyás (nap csoport)
  • A leglaktatóbb étel kategória győztese: Tócsni vadász módra (csillag csoport)
  • A legegészségesebb étel kategória győztese: Túrógombóc házi lekvárokkal (katica csoport).

A délután végén minden csoport kapott díjat, egy üveg bort, s oklevelet, melyet másnap a csoport faliújságára kihelyezett minden óvó néni, büszkélkedve a csoport győzelmével. Egy jó hangulatú, vidám csapatépítő-összekovácsoló délutánt töltöttünk együtt, melyet jövőre is megtartunk, előre megrendelve a remek időt!

Szüret az oviban 2017.

A Szív csoport nevében:

Tancsicsné Balogh Krisztina

Kirándulás Rábahidvégre

 

Október első szombatján a Szív csoport apraja és nagyja felkerekedett, s egy közös kiránduláson vett részt a Rábahidvégi Csodaszarvas tájparkban.  Az időjárás már igazi őszi oldalát mutatta, de ez nem szegte senki jókedvét. Busszal indultunk az útnak, mely külön élmény volt a gyerekeknek, hiszen nagyon szeretnek közösen buszozni. A közösségi program nem titkolt szándéka volt, hogy kicsit összehozzuk, összekovácsoljuk csoportunkat.

Miután megérkeztünk, birtokba vettük a parkot. Lepakoltuk a hozott elemózsiás táskákat s irány a felfedezés! Először az állatokat tekintettük meg. Volt póniló, kopasz tyúkok, kecskék, tehenek, lovak s a gyerekek nagy kedvence a nyuszik. Ketrecen keresztül etették a szebbnél szebb nyuszikat, akik vidáman lakmároztak. Ezen a területen megtekinthettük a régi szerszámokat is, terménydarálót, szemezőt, takarmánytárolót, melyet a gyerekek játékként birtokba is vettek. A park másik részén egy tavacskát találtunk, ahol csónakáztunk, na meg a komppal is próbálkoztunk, melyet kézzel, önerőből kellett átjuttatni a másik partra. A tó mögötti részén egy szuper játszóteret találtunk, ahol mozgásigényüket kielégíthették. Tovább sétálva elértünk egy mászópark részt, melyet csak a szemünkkel csodáltunk meg.       ( Sajnos már lezárták! ) Kicsit tovább sétálva elértünk a Rába partjára, mely nyugodtan folyt a medrében. Érdekes volt látni, hogy a természet milyen csodákra képes!

A sok séta és játék után megpihentünk, s előkerültek a batyukból az otthonról hozott finomságok. Evés és ivás után még volt egy kis idő játékra, mely a busz indulásáig tartott.

Élményekben gazdag, tartalmas napot töltöttünk együtt Rábahidvégen, jó volt együtt lenni!

Nincsenek képek ebben a galériában.

Csodaszarvas 2017

Tancsicsné Balogh Krisztina

 

Felvétel a Mária Rádióban

2017. október 11-én iskolánk 10.n és 4.a osztályának 5-5 tanulója lehetőséget kapott a szombathelyi Mária Rádió stúdiójában felvétel rögzítésére, mely majd adásba is kerül. A hangrögzítést Soproni Monika segítette. A 4. osztályosok az örvendetes rózsafüzért, a 10. osztályosok a fájdalmas rózsafüzért imádkozták. Tanulóinknak nagy élmény volt a stúdióban való “szereplés”, élményekkel gazdagon tértek haza.

Virágné Geiszler Éva

Maria radio_2017
^