szeptember, 2017

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Székely János püspök atya tartott szentmisét iskolánkban

Első alkalommal tartott évfolyam-misét Székely János megyéspüspök a Brenner János Általános Iskola és Gimnáziumban.

2017. szeptember 27-én reggel már az első óra előtt gyülekeztek a kápolnában hatodik és hetedik osztályos diákjaink (6A, 7A, 7M). Különleges alkalom volt a mai szentmise, hiszen Székes János megyéspüspök várta a tanulókat.
Püspök atya szentbeszédében kiemelte: legfontosabb tantárgy a szeretet, amelyet folyamatosan tanulni és gyakorolni kell mindnyájunknak. A mai naphoz kapcsolódóan hozzátette: Páli Szent Vince alakja emlékeztet a szeretetszolgálatra. Életpéldáját bemutatva püspök atya arra buzdította a fiatalokat, hogy kövessék őt ezen az úton.
H. Pezenhófer Brigitta
Püspök atya szentmiséje

Brenneresek a Micimackó futóversenyen – az elfogadás jegyében

Negyedszer rendezte meg a Micimackó Futóversenyt a Micimackó Óvoda a Zonta Alapítvánnyal karöltve, amely a mozgássérült gyermekekért kíván tenni. A fogyatékkal élő, sajátos nevelési igényű gyermekek és kortársaik együtt vehettek részt egy jó hangulatú futóversenyen az elfogadás jegyében. Öröm volt nézni a boldog kis arcokat, ahogy teljesítették a távot.
A Brenner János Óvoda, Általános Iskola is képviseltette magát a futóversenyen, ahol kéz a kézben futottak együtt a fogyatékkal élő, sajátos nevelési igényű gyermekek a velük egy idős társaikkal. Külön futamban indultak a kiscsoportosok, a középsősök és a nagycsoportos ovisok, illetve az általános iskola elsős, másodikas, harmadikas valamint negyedikes diákjai.
Iskolánkból a következő tanulók vettek részt a futóversenyen:
Szomor Emma 2.a – III. helyezett
Henc Zsóka 1.a
Menyhárt Benedek János 2.c
Császár Bertalan 3.a
Császár Teofil János – Brenner János Óvoda
Szívből gratulálunk és köszönjük a szülőknek, hogy elvitték gyermekeiket a futóversenyre, amely valóban az elfogadás jegyében zajlott. Ne feledjük: együtt minden akadály könnyebben leküzdhető! Tartsunk össze!
H. Pezenhófer Brigitta
micimackó futóverseny
« 1 A 2 »

Végzős-gólya focimeccs kollégiumunkban

Így látta a mérkőzést egy gólya:

„A kilencedikesek közül mindenki nagyon izgatottan várta, milyen kimenetelű lesz a mérkőzés. Negyed órával a meccs előtt kimentünk melegíteni, nehogy valaki megsérüljön. Pontosan este hat órakor kezdetét vette a megmérettetés. A 9. évfolyamos Kiss Patrik sípba fújása után a két csapat elkezdett ismerkedni egymással és csak kóstolgatta egymást. Itt is ott is voltak veszélyes lövések, de a kapusok a helyükön voltak és hárítani tudtak. Az első félidő 10. percében a végzősök szereztek vezetést. Ennek ellenére nem csüggedtek a kilencedikesek, hanem folytatták tovább a küzdelmet. Sajnos a küzdelem nem sok sikerrel járt, mert a végzősök a fizikai erejüket kihasználva, nem engedték a gólyákat lövési lehetőséghez. Ment tovább a játék és a nagyok már 5-6 góllal is vezettek.

Elérkezett a félidő. Kicsit összeszedte magát a gólyák csapata a szünetben és új erővel feltöltődve vágtunk neki a második megmérettetésnek. Meg is lett a pihenés eredménye, hiszen egy sikeres beadás után 6:1-re szépítettünk. Olyan felszabadultság és öröm volt a csapatban, hogy szinte repkedtünk az örömtől. Nem sokáig örülhettünk, hiszen a rangidősek megmutatták, hogy mire is képesek, szinte sortüzet nyitottak a kapunkra. A végeredmény jól tükrözi a csapatok közti különbséget. 15:1 arányban vereséget szenvedtünk. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy nagyon jó volt ez a meccs, mert még jobban megismertük idősebb kollégistatársainkat és ők is minket.

Örülök, hogy ebbe a kollégiumba járok és remélem, még sok ilyen programon vehetek részt!”

(Szilvás Ádám – 9. évfolyam)

 

Egy végzős szemszögéből:

„Ebben az évben is megrendezésre került a végzős-gólya focimeccs a kollégiumban. Idén is az elsős csapat állt a pályán esélytelenként. Nem becsültük le a „kicsiket”, hiszen volt pár olyan teljesítmény, amin még mi is meglepődtünk. De végül a végzős csapat fölényesen győzött.

A végzős csapat tagjai: Kopasz Mihály, Lukács József, Illés Tamás, Gampel Dániel, Palatin Máté, Havrilla Ferenc, Szücs Olivér, Krajczár Dávid

A gólyák csapata: Szilvás Ádám, Tamás Marcell, Boros Tamás, Kulcsár Márk, Folly Mátyás, Nagy Gergő”

(Krajczár Dávid-12. évfolyamos kollégista)

Végzős - gólya foci 2017.

^