szeptember, 2017

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Végzős-gólya focimeccs kollégiumunkban

Így látta a mérkőzést egy gólya:

„A kilencedikesek közül mindenki nagyon izgatottan várta, milyen kimenetelű lesz a mérkőzés. Negyed órával a meccs előtt kimentünk melegíteni, nehogy valaki megsérüljön. Pontosan este hat órakor kezdetét vette a megmérettetés. A 9. évfolyamos Kiss Patrik sípba fújása után a két csapat elkezdett ismerkedni egymással és csak kóstolgatta egymást. Itt is ott is voltak veszélyes lövések, de a kapusok a helyükön voltak és hárítani tudtak. Az első félidő 10. percében a végzősök szereztek vezetést. Ennek ellenére nem csüggedtek a kilencedikesek, hanem folytatták tovább a küzdelmet. Sajnos a küzdelem nem sok sikerrel járt, mert a végzősök a fizikai erejüket kihasználva, nem engedték a gólyákat lövési lehetőséghez. Ment tovább a játék és a nagyok már 5-6 góllal is vezettek.

Elérkezett a félidő. Kicsit összeszedte magát a gólyák csapata a szünetben és új erővel feltöltődve vágtunk neki a második megmérettetésnek. Meg is lett a pihenés eredménye, hiszen egy sikeres beadás után 6:1-re szépítettünk. Olyan felszabadultság és öröm volt a csapatban, hogy szinte repkedtünk az örömtől. Nem sokáig örülhettünk, hiszen a rangidősek megmutatták, hogy mire is képesek, szinte sortüzet nyitottak a kapunkra. A végeredmény jól tükrözi a csapatok közti különbséget. 15:1 arányban vereséget szenvedtünk. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy nagyon jó volt ez a meccs, mert még jobban megismertük idősebb kollégistatársainkat és ők is minket.

Örülök, hogy ebbe a kollégiumba járok és remélem, még sok ilyen programon vehetek részt!”

(Szilvás Ádám – 9. évfolyam)

 

Egy végzős szemszögéből:

„Ebben az évben is megrendezésre került a végzős-gólya focimeccs a kollégiumban. Idén is az elsős csapat állt a pályán esélytelenként. Nem becsültük le a „kicsiket”, hiszen volt pár olyan teljesítmény, amin még mi is meglepődtünk. De végül a végzős csapat fölényesen győzött.

A végzős csapat tagjai: Kopasz Mihály, Lukács József, Illés Tamás, Gampel Dániel, Palatin Máté, Havrilla Ferenc, Szücs Olivér, Krajczár Dávid

A gólyák csapata: Szilvás Ádám, Tamás Marcell, Boros Tamás, Kulcsár Márk, Folly Mátyás, Nagy Gergő”

(Krajczár Dávid-12. évfolyamos kollégista)

Végzős - gólya foci 2017.

Nyári élményeim – rajzpályázat

Nyári élményeim címmel a 2017-2018-as tanév első hetében is – ahogy minden évben – rajzpályázatot hirdettek az alsós tanító nénik. Büszkék lehetünk arra, hogy minden alsós kisdiákunk lerajzolta a nyári szünet egy-egy számára felejthetetlen pillanatát. Köszönjük a gyönyörű alkotásokat, amelyeket a szülők, a nagyszülők, a testvérek megtekinthetnek az aula hátsó falán. Érdemes pár percet rászánni arra, hogy megnézzük a rajzokat, hiszen rendkívül vidám és örömteli perceket szerezhetünk magunknak a borongós, esős, őszi napokon. Külön gratulálunk díjazottjainknak és köszönjük az alsós tanító nénik fáradozását!

Díjazottjaink:

1.osztály: 1.helyezett: Kiricsi István 1.a, 2.helyezett: Sinkó Katalin 1.b, 3. helyezett: Kiss Ádám 1.b

2. osztály: 1. helyezett: Imre Adél 2.b, 2. helyezett: Szunyog Anna 2.c, 3. helyezett: Kovács Klementína 2.a

3. osztály: 1. helyezett: Móritz Borbála 3.b, 2. helyezett: Varga Johanna Gyöngyi 3.c, 3. helyezett: Hajba Csillag 3.c

4. osztály: 1. helyezett: Nagylaki Réka Johanna 4.b, 2. helyezett: Jánosa Réka 4.a, 3. helyezett: Kiss Julianna 4.a

Nyári élményeim rajzpályázat 2017/2018
« 1 A 3 »

Az első közös kirándulás

Egy borús pénteki napon a „Süss fel nap” című dal szűrődött ki a Brenner János Iskola 1.A osztályának tanterméből. A kisiskolások ezzel szerették volna előcsalogatni a napot a felhők mögül. Bár ez nem sikerült maradéktalanul, a Jóisten velük volt, mert nem eredt meg az eső sem. Délután a gyerekek szüleik és tanítóik társaságában felkerekedtek és elindultak a Parkerdőbe. Néhány szorgos szülőnek köszönhetően pillanatok alatt pattogott a tűz, és a gyerekek lelkes izgalommal várták, hogy sütögethessenek. Előtte azonban a tanító nénikkel sétáltak egy nagyot az erdőben, ahonnét különböző őszi termésekkel érkeztek vissza. Most már minden készen állt a szalonnasütésre. Lelkes gyereksereg állta körül a tábortüzet virsliket szorongatva (jobb esetben a tűz fölött). Páran a sárban dagonyázást részesítették előnyben.

Az ismerkedős délutánon a gyerekek labdajáték segítségével megmutathatták szüleiknek, hogy már ismerik osztálytársaik nevét és új barátságok vannak kialakulóban. Az anyukáknak is lehetőségük nyílt az egymással való ismerkedésre, kötetlen beszélgetésre. A nap végén kimerülve, de remélhetőleg jó érzéssel tért haza mindenki. Köszönjük a tanító néniknek, hogy segítenek közösségünk kialakításában. Reméljük, lesz még folytatás!

Kirándulás 1.a 2017
« 1 A 2 »

Borsos-Őri Enikő SZM szülő

^