június, 2017

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Kollégisták év végi hálaadó szentmiséje a Székesegyházban

2017. június 13-án este 20 órakor kezdődött az év végi hálaadó szentmise a Székesegyházban. Kollégiumunk lelkivezetője, Ipacs Bence Atya megszívlelendő gondolatokat adott számunkra útravalóul a nyárra.

Beszédében hangsúlyozta, hogy őrizzük meg egyéniségünket és értékeinket a nyárra. Ne ugorjunk bele olyan cselekedetekbe, amit később megbánnánk. Vigyázzunk egészségünkre, tisztaságunkra. A szentmise zenei részét Pichler Patrícia és Tóth Viktória gitárjátéka tette színesebbé. A mise végén ajándékkal köszöntük meg Gergely Atyának, Károly Atyának és Mária néninek, hogy az év folyamán rendszeresen közreműködtek hitéleti eseményeinken.

Te Deum - 2017

Nagy Nikolett-kollégium

Vas megyei tanulmányi versenyek díjátadó ünnepsége

A Zalaegerszegi Pedagógiai Oktatási Központ – immár hagyományosan – ünnepélyes keretek között adta át az okleveleket és ajándékokat azon Vas megyei tanulók részére, akik az idei tanévben az általuk szervezett tanulmányi versenyen első, második, illetve harmadik helyezést értek el. Az ünnepségre 2017. június 13-án került sor a celldömölki Kemenesaljai Művelődési Központban. Iskolánkból Schubert Dóra 6. n osztályos tanuló vehette át – már második éve – jutalmát a Szép magyar beszéd versenyen való kiemelkedő szerepléséért. Dóri idén második helyen végzett a rangos verseny megyei fordulóján. Eredményéhez gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

Díjátadó

Morosits Eszter, osztályfőnök/magyartanár

Fotó és szöveg: Morosits Eszter

 

DÖK – nap kollégiumunkban

Június 12-én szerveztük meg a DÖK- napot kollégiumunkban. Az idő kegyes volt hozzánk, mert augusztushoz illő melegben fortyogott a csülkös babgulyás, és a lecsó. Este 6 órakor pár csepp eső néhányunkat megijesztett, de szerencsére nem lett folytatása, ezért vígan kóstolgattuk a finom görögsalátát, a mentás limonádét, a grillhúst, a hamburgert és a rakott palacsintát. Ez utóbbit nevelőink készítették (és nagyon hamar el is fogyott.)

A sütés-főzés mellet néhány fiú focizott, a többiek kötetlenül beszélgettek év végéről és már a nyarat tervezvén.

Nagyon jó hangulatban telt el a nap!

Dök nap 2017

(Kollégium)

^