május, 2017

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Kirándulás Jákra

Kedves meghívásnak eleget téve óvodánk Katica csoportja május első szerdáján Jákra, a Rácz Farmra látogatott el. Isti „fiunk” szülei és nagyszülei családi gazdaságát járhattuk végig, ismerkedve a magyartarka tehenekkel, a bikákkal és kis bocikkal, a gyönyörű szép muraközi lovakkal, az infralámpa alatt melegedő kiscsibékkel, a baromfiudvar lakóival, a kis nyuszikkal és a gazdaság komoly sertésállományával.

A bátrabb kisgyermekek simogathattak kis bocikat, amelyek között volt aznap éppen egynapos állatka. Etettünk nyuszikat, és ajándékba adtunk virágot a kislibáknak is. A malac óvodában – csak úgy, mint az igaziban – egymás hátán furakodó – tolakodó, játszó kismalacok sokaságában gyönyörködtünk. Megtudtuk, mi a különbség a széna és a szalma között, láttunk és „éreztünk a talpunk alatt” trágyát, szagoltunk büdöset és illatosat. A szülők és nagyszülők szakértő vezetésének köszönhetően megtudtuk, hogy a család a takarmány termelésétől az asztalkész élelmiszerek elkészítéséig az egész folyamatot maga látja el. Füstölt húsokat és húskészítményeket, virslit, kenőmájast, felvágottakat, valamint a tejtermékek közül szinte mindent, így sajtot, túrót, tejfölt is készítenek, amelyekből kóstolót is kaptunk a látogatás végén történő lakmározásnál. A traktorok, kombájnok és a különböző munkagépek, így a műtrágyaszóró, a permetező, a bálázó, a bálacsomagoló, a tartálykocsi nagy kedvence volt a gyermekeknek. Az 1993 óta működő családi gazdaság működésének rendje, tisztasága, a látottak és hallottak elbűvölték nemcsak a kiránduló felnőtteket, de jónéhány kisgyermeket is. Varázslatos világ csodáiba láthattunk bele. Az óvodába visszatérve nagyon sok kérdés merült föl a gyermekekben, amire örömmel válaszoltunk, hisz a feltett kérdések azt mutatták nekünk, hogy érdeklődő, okos gyermekeink vannak, akik nyitottak az újra, az újdonságokra, a szépre és a jóra.

Köszönjük a Szalay-Rácz család meghívását és gyermek közeli kalauzolását egy ma már sok ember számára ismeretlen világba!

Horváth Katalin Tímea

Fotók: Pungor Julianna és Dávid László

Jáki kirándulás

Újabb siker az országos Jedlik Ányos Matematika Versenyen

Ernyey Júlia 6.n osztályos tanuló, a Jedlik Ányos Matematika Verseny országos döntőjébe jutott, már második alkalommal. A verseny három fordulóból állt. Az első forduló a felkészülést segítette. Julcsi kitartó, folyamatos munkával dolgozott, s a feladatok összeállítása lépésről-lépésre ismertette meg a különböző megoldási módszereket. A második (regionális) forduló után a döntőbe a legjobb eredményt elérő tanulók kaptak meghívást. A döntő Nyíregyházán volt, ahol tartalmas három napot tölthetett el Julcsi. Mindhárom napot áthatotta az a cél, hogy a komoly szakmai munka mellett jól érezzék magukat, kellemes emlék maradjon a verseny.

Délután a verseny feszültségét a Nyíregyházi Vadasparkban vezette le, ahol fehér tigrist, pingvineket, fóka show-t és még sok más különlegességet láthatott.

Este Varga István tanár úr érdekes kísérletei bűvölték el a gyerekeket.

Az izgalmas eredményhirdetésre másnap reggel került sor, az előkelő 3. helyezést szerezte meg.

Gratulálunk a szép eredményhez, további szép sikereket kívánunk neki!

Gyenesné Gojsza Mónika (felkészítő tanár)

Fotó: Ernyey Tiborné

Nincsenek képek ebben a galériában.

Jedlik Ányos verseny_2017

„A VÍZ, MINT ÉLETMENTŐ”

Brenneres diákok első helyezése az ÖKO-NET internetes természetvédelmi versenyen

A Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola által 2017-ben szervezett versenyen iskolánkat Kovács Norbert és Kiss Benedek 6. n osztályos tanulók képviselték.

A verseny a vizet állította a középpontba, mint az létezés és az élet egyik alapelemét. A víz, mint érték, a víz, mint az élet feltétele, a természetes vizek szennyezése, a vízi élővilág védelme napjaink olyan fontos kérdései, amelyek a tudósokat is foglalkoztatják.

A versenyzőknek e kérdéseken belül kellett – a számítástechnika, az internet lehetőségeit felhasználva – elkészíteniük pályamunkáikat. Tanulóink egy nagyon informatív, látványos és igényes PPT bemutatóval neveztek, amelyben a természetes vizek szennyezésével foglalkoztak. A zsűri első helyezéssel értékelte a téma tartalmi megközelítését és a grafikai kivitelezést.

Gratulálunk a fiuknak, reméljük, a téma iránti érdeklődésük fennmarad, és elkötelezett hívei lesznek a környezetvédelem ügyének, ezzel jó példát mutatva a diáktársaiknak.

Cikk, fotó: Karagityné Geiger Szilvia

oko-net_2017
^