„A VÍZ, MINT ÉLETMENTŐ”

Brenneres diákok első helyezése az ÖKO-NET internetes természetvédelmi versenyen

A Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola által 2017-ben szervezett versenyen iskolánkat Kovács Norbert és Kiss Benedek 6. n osztályos tanulók képviselték.

A verseny a vizet állította a középpontba, mint az létezés és az élet egyik alapelemét. A víz, mint érték, a víz, mint az élet feltétele, a természetes vizek szennyezése, a vízi élővilág védelme napjaink olyan fontos kérdései, amelyek a tudósokat is foglalkoztatják.

A versenyzőknek e kérdéseken belül kellett – a számítástechnika, az internet lehetőségeit felhasználva – elkészíteniük pályamunkáikat. Tanulóink egy nagyon informatív, látványos és igényes PPT bemutatóval neveztek, amelyben a természetes vizek szennyezésével foglalkoztak. A zsűri első helyezéssel értékelte a téma tartalmi megközelítését és a grafikai kivitelezést.

Gratulálunk a fiuknak, reméljük, a téma iránti érdeklődésük fennmarad, és elkötelezett hívei lesznek a környezetvédelem ügyének, ezzel jó példát mutatva a diáktársaiknak.

Cikk, fotó: Karagityné Geiger Szilvia

oko-net_2017


Comments are Closed

^