május, 2017

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Elsőáldozás iskolánkban

2017. május 13-án délelőtt a 9 órai szentmisében járultak először szentáldozáshoz iskolánk 3. osztályos és még e szentségben nem részesült felsős diákjai a szombathelyi Székesegyházban. A szentmise elején szüleik áldották meg gyermekeiket, kérték rájuk az Úr áldását.

Bokor Zoltán atya és Schauermann János atya a szentmisében külön is imádkozott az elsőáldozókért, akik énekekkel, imákkal adtak hálát a felkészülésért, Jézussal való első találkozásért. A szentmise után szeretetreggelivel fejeződött be az ünnepség.

Fotó: Tóth Fotó

Elsőáldozás_2017
« 1 A 2 »

Brenner János Emlékév

Rajzpályázat és alkotó verseny

A Brenner János Általános Iskola és Gimnázium rajzversenyre hívta az alkotni vágyó gyermekeket.

2017-ben Brenner János vértanúhalálának 60. évfordulója alkalmából a Szombathelyi Egyházmegye Brenner János emlékévet hirdetett.

Úgy gondoltuk, ez a legalkalmasabb idő arra, hogy iskolánk névadójáról rajzok, alkotások formájában is megemlékezzünk, melyre a városból és a megyéből is ösztönöztük, hívtuk a diákokat.

Célunk, kik Jézus nyomdokában haladva, felismerték Isten irántunk tanúsított szeretetét, majd beleolvadva szenté váltak, tanulóinkban is elhintsük életpéldáik magvait, hogy bennük is felgyulladhasson a szeretet lángja. Mindezt többféle módon, és ez alkalommal a műalkotások által kívántuk erősíteni.

A pályázaton induló gyerekek két fordulóban vettek részt, melyen két téma közül választhattak. Az egyik téma Brenner János portré, vagy életéből vett jelenet ábrázolása volt. A másik pedig a szeretetnek egy-egy cselekedete, gesztusa képi világban megfogalmazva.

Az első fordulóban, a meghirdetett pályázatra rajzokat, festményeket kértünk, amire változatos technikai megoldások születtek. Kiválasztásra került 48 tanuló rajza, így ők a második fordulóra bejutva már az iskolában megrendezett alkotó versenyen az agyag használatával fejezhették ki gondolataikat, érzéseiket, kisplasztikában vagy domborműben. A városon kívül a megyéből Sárvárról, Vasvárról, Kőszegről, Vépről is érkeztek lelkes gyerekek.

A megmérettetés május 15-én hétfőn reggel 9 órakor Englert Zsolt igazgató úr köszöntő szavaival kezdődött. Hangulatteremtésként Csontos Boglárka 4.a osztályos tanuló furulyázott, és Marton Katalin rajztanár ismertette a verseny menetét.

Alkotóverseny
« 1 A 4 »

A zsűri tagjai: Tóth Csaba Munkácsy díjas festőművész, aki az ELTE főiskolai docense, Varga Bernadett textilművész a Művészeti Szakgimnázium tanára, és Tálas József az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága igazgatója, általános- és középiskolai rajztanár voltak.

A díjátadón Tóth Csaba, mint a zsűri elnöke méltatta az alkotásokat. Alsó tagozaton I. helyezést ért el: Szekér Lili (2.o), II. helyezés: Gyurkovics Marcell (1.o), III. helyezés: Németh Boglárka (4.o). Különdíjban részesült Szunyog Anna (1.o) és Horváth Mirjam (3.o). Felső tagozaton I. helyezést ért el Bolemányi Réka (6.o), II. helyezés: Bertók Izabella (6.o), III. helyezés: Bognár Brigitta (5.o). Különdíjban részesült Toldi Laura Luca és Nagy Amanda (8.o)

A díjakat Császár István egyházmegyei kormányzó és Bokor Zoltán az iskola lelkivezetője adta át a helyezetteknek.

Hálát adok a Mennyei Atyának, mert nagy öröm volt számomra, hogy ez a rendezvény létrejöhetett, és a művészetet szerető gyerekek megmutathattak egy csodát magukból, ami munkájukon tükröződött felénk. Köszönet ezért nekik is.

Marton Katalin

Szombathely, 2017. május 16.

 

Brenneres diákok Erdélyben

2017. április 26-30. között tölthettek a 7.a és a 7.n osztályos diákok 5 felejthetetlen napot Erdélyben. A Határtalanul program keretében 52 diák és 6 kísérő pedagógus nagy izgalommal és várakozással telve indult a tanulmányútra. Kirándulásunk során láthattuk Nagyváradot, Kolozsvárt, a természet szépségeit: a Békás-szorost, a Tordai-hasadékot, sétálhattunk a Gyilkos-tónál, imánkat elmondhattuk a csíksomlyói Szűz Máriának, tisztelettel adózhattunk Tamási Áron sírjánál. A programok mellett felejthetetlen maradt számunkra a hógolyócsata a Kelemen-havasokban, az együttlét évfolyamtársainkkal, és a vidám esti beszélgetések is. Jó érzés volt azon a földön járni, ami egykor Magyarországhoz tartozott. Jó volt találkozni olyan magyarokkal, akik elfogadják körülményeiket, nem háborognak, pedig nem olyan könnyű nekik ott. Örülnek a mindennapoknak. Tőlük tanulhatnánk toleranciát, türelmet, elfogadást és az ezekhez szükséges belső erőt.

Tamási Áron szavaival: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”

Köszönjük iskolánk vezetőinek, hogy lehetőséget adtak a program megvalósítására, a szülőknek a lelkes, támogató együttműködést, a diákoknak a vidám együttlétet.

Reméljük, kitörölhetetlen emlék marad mindez!

Vida Mária, Pócza Tímea  /a 7.n és a 7.a osztályfőnökei/, valamint

 Iványiné Nagy Kinga, Morosits Eszter, Ernyey Tiborné és Németh Roland /kísérő tanárok/

Erdély_2017
« 1 A 7 »
^