április, 2017

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Nyelvhelyességi vetélkedő a kollégiumban

2017. március 29-én tartottuk meg Ferencsák Béla tanár úr szervezésében az „Édes anyanyelvünk” elnevezésű nyelvhelyességi vetélkedőt kollégiumunkban. A versenyre 10 csapat nevezett a különböző évfolyamokból.

A feladatok között találhattunk ún. kínrímeket, ismernünk kellett a vegyjeleket, összetett szavakat kellett képeznünk, előtagokat és neveket keresnünk, közmondásokat és helytelenül írt szavakat javítanunk. A többség véleménye szerint a ly-vel és j-vel írandó szavak csoportosítása, valamint az elő- és utótagok kitalálása volt a legtöbb gondolkodást igénylő feladat.

A vetélkedő eredménye elég szorosra sikeredett, hiszen 3 csapat ért el első helyezést. A dobogós helyezéseket látva, úgy tűnik, a lányoknak több érzéke van a helyesíráshoz és anyanyelvünk helyes használatához, mint a fiúknak.

Nyelvhelyességi verseny a kollégiumban 2017.

(Leffler Bernadett-kollégium)

Brenneres diákok országos sikere

Piliscsabán, a festői szépségű környezetben található Páduai Szent Antal Iskolában rendezték meg 2017. március 25-én a Katolikus Iskolák Országos Természetismereti Versenyét. Az első fordulóban a csapatok egy pályamunkát készítettek, a 15 legjobb pályamunkát készítő csapat a második fordulóban mérhette össze elméleti és gyakorlati tudását az országos döntőn.

Iskolánk mindkét pályázó csapata bejutott a második fordulóba a kutyák kommunikációjáról, az emberi beszéd megértéséről készített pályamunkájával. Mindkét csapat nagyon kreatív és szemléletes, saját kísérletekkel, fotókkal ellátott dolgozata nagy sikert aratott a bírálók körében.

A döntőben nagyon széleskörű és mélyreható, a természetismeret teljes vertikumát feldolgozó feladatokkal kellett megbirkózniuk a tanulóknak. Volt madár és növényfelismerés, madárhang felismerés, nemzeti parkok jellemző élőlényei, az év védett állatai és fizikai kísérletek sorozata. A verseny a tananyagra épült, de az általános tudáson túl, a környezethez való helyes viszonyulás, a helyzetfelismerés és az elméletben megtanult ismeretek gyakorlati alkalmazásának képessége is fontos feltétele volt az eredményes szereplésnek.

A lányok nagyon ügyesen, lelkesen és a végére egy kicsit elfáradva, de nagyon eredményesen teljesítették az esetenként nagyon nehéz feladatokat. Tanulóink erőfeszítései nem voltak hiábavalóak, hiszen az egyik csapatunk első, a másik csapatunk hetedik helyezést ért el.

Az 1. helyezést elért csapat tagjai: Bertók Izabella, Gaspari Dóra, Kovács Kitti

A 7. helyezést elért csapat tagjait: Magyar Júlia, Schubert Dóra, Tóth Boglárka

Felkészítő tanár: Karagityné Geiger Szilvia

Köszönet és elismerés illeti mindkét csapatunk tagjait, mind a felkészülés, mind a megmérettetés során nyújtott teljesítményükért. Gratulálunk lányok.

szöveg, fotó: Karagityné Geiger Szilvia

Biológia_országos verseny 2017

 

^