április, 2017

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Megyei kollégiumi versmondó verseny

szÁprilis 10-én rendezték meg a Németh Pál Kollégiumban a megyei kollégiumi szavalóversenyt.
Olyan verseket kellett keresni, melyben megjelennek az emberi értékek. A 16 versenyző közül kollégiumunkat Vekszli Anna és Zsohár Veronika képviselte. Anna első helyezést ért el, Veronika pedig második lett. A programon részt vett a lányok felkészítő tanára: Tringli Zita tanárnő is. Az eredményhirdetés után a zsűri rámutatott az általános hibákra, majd kiemelte az egyes szavalók erősségeit.
Gratulálunk!

„Miért a te sulid a legjobb?”

A középiskolai osztályoknak kiírt országos pályázaton a Brenner iskola 9. N osztálya 3. helyezést ért el.

Feladat volt egy maximum 5 perces kreatív videó készítése arról, hogy miért a „mi” iskolánk a legjobb. A kisfilm készítői Elek Soma és Vámosi Áron 9.N osztályos diákok. A legkiemelkedőbb pályamunkákat osztálykirándulásra felhasználható szállásutalvánnyal díjazták.

Gratulálunk a szép eredményhez.

Tangl Lászlóné

Kisfilm az iskoláról_2017

No Images found.

 

Versmondó verseny Finta Sándor emlékére

2017. április 7-én hatodik alkalommal rendezte meg a Brenner János Általános Iskola és Gimnázium Finta Sándor versmondó versenyét, amelyre az idén először középiskolás diákok is meghívást kaptak. A költészet napjához kapcsolódó rendezvénnyel a Püspöki Elemi Iskola egykori igazgatójára, költő-tanárára emlékeztek. Az eseményen részt vett Finta Sándor két unokája is, dr. Császár Tamás és Császár Ernő.

A versenynek az intézmény könyvtára adott helyet. A megnyitó műsorban Finta Sándor verses meséjét adta elő Papp Zsolt 5. m osztályos tanuló. Fogl Noémi 9.n és Szvoboda Adél 8.a osztályos diákok duettet énekeltek. Majd Englert Zsolt, az iskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket.

A megmérettetésre 15 iskolából érkeztek versenyzők, 22 általános és 7 középiskolás diák egy kötelező Finta Sándor, valamint egy szabadon választott verssel készült. A közönség hallhatott vidám gyerekverseket, és bonyolult szerkezetű balladákat egyaránt.

Az előadásokat Szakály Szilvia a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium magyartanára értékelte. Kiemelte a színvonalas, átélt előadásokat, a versenyzők felkészültségét. A szakmai zsűriben helyet foglalt még Komondi Gabriella, a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár könyvtárosa, Kovács Gabriella, a Bercsényi Miklós Általános Iskola magyartanára, valamint Márczi Renáta, a Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola könyvtárosa, a Ferrum Színházi Társulás színésze. A zsűri 5 arany, 9 ezüst és 15 bronz minősítést osztott ki a versenyzőknek.

A díjakat, könyvjutalmakat Császár István egyházmegyei kormányzó adta át a diákoknak.

Dr. Császár Tamás megköszönte a szervezők munkáját, és elismerően szólt a versenyzők előadásáról.

A meghitt hangulatú rendezvény méltó módon emlékezett Finta Sándorra, a költőre és pedagógusra.

Szöveg, fotó: Tangl Lászlóné

Finta_2017
« A 4 »

 

^