április, 2017

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Zarándoklat a pusztacsatári Szűzanyához

2017. április 21-én, a fényes hét péntekjén iskolánk rózsafüzér társulatának tagjai Pusztacsatárra zarándokoltak. Több, mint 100 diák vett részt a közös imádságban, melyet az üldözött keresztényekért ajánlottak fel. A zarándoklatot a domonkos nővérek szervezték és vezették. A diákokkal Bokor Zoltán atya, az iskola prefektusa is együtt zarándokolt. Útközben Mária énekekkel és rózsafüzér imádsággal fordultak a Szűzanyához, kérve oltalmát, segítségét.

A kegyhelyen Mikolás Attila atya, a hely plébánosa fogadta a zarándokokat, aki az érkezés után röviden ismertette Pusztacsatár történetét, a kegyhely kialakulását. A helyi egyházközség forró teával és többféle süteménnyel látta vendégül a diákokat a kissé szeles időben. Az imádságos délelőtt szentmisével zárult, melyet a 2014-ben épített szabadtéri oltárnál mutatott be Zoltán atya és Attila atya.

A pusztacsatári himnusz szavaival ma is fohászkodunk:

“Bízva emeljük fel szíveinket, Védd meg a népedet, óh, Szűzanyánk!”

Fotó, cikk: Virágné Geiszler Éva

Pusztacsatár_2017
« 1 A 3 »

Húsvétra készülve

Április 11-én, kedden nagy izgalommal érkezett mindenki az óvodába, hiszen ezen a napon buszos kirándulás keretén belül kilátogattunk Gencsapátiba, ahol Gombos Bálint atya várt bennünket. Nagy várakozás volt minden kisgyerek számára, hiszen hátizsákkal szálltunk fel a buszra. A két busz egymás mögött haladva érkezett a faluba. Először megtekintettük a gencsi templomot belülről. Minden csoport beült a padokba s közös énekkel, imával kezdtük a templombelső terének felfedezését. Bálint atya elmondta, s megmutatta nekünk melyek a templombelső legfontosabb részei, s azokat hogy hívják. Milyen képeket, freskókat láthatunk, s melyik oltár kit ábrázol. Beszélgettünk arról is, hogy milyen ünnep közeledik, milyen időszak van most, amire a nagyobbak már nagyon ügyesen válaszoltak is.

A templomlátogatás után felszálltunk a buszra s továbbutaztunk a Szent kúthoz és a Stációkhoz. Egy kisebb földúton tudtuk megközelíteni a kutat s a stációkat. Leszálltunk a buszról és ismét gyalogos sétával közelítettük meg a helyet, melyre már Bálint atya is velünk tartott. Végigsétáltuk a 14 stációt, korcsoportonként a megértés szerint elmesélve tekintettük meg az egyes állomásokat.

A Stációk körbesétálása után megnéztük a Szent kutat, majd minden csoport letelepedett egy napsütötte padra. A nap legjobb része következett a gyerekek számára, hiszen ekkor mindenki kivette hátizsákjából az otthonról hozott enni-innivalót, mert hát a hosszú úton mindenki nagyon megéhezett-szomjazott! A busz indulásáig falatoztunk, majd felvettük nyúlcipőinket s irány a busz, mellyel visszautaztunk az óvodákba.

Egy jól sikerült délelőttöt töltöttünk el együtt a két telephely gyermekeivel és dolgozóival közösen. Az időjárás is kegyes volt hozzánk. Eső nem esett, csak nagyon erős szél fújt, de réteges öltözködéssel ezt is kiküszöböltük! A jókedv és az együttlét feledtetett bennünket mindenről!

Húsvétra készülve - Gencsapátiban

A lelkünket tisztítva várjuk a Húsvétot, hiszen húsvétkor ünnepli a kereszténység Jézus Krisztus feltámadását. A húsvét a legrégibb keresztény ünnep és egyúttal a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában. A húsvét ünnepét megelőző vasárnap, virágvasárnapon arról emlékezik meg az egyház, hogy Krisztus pálmaágakat lengető tömeg éljenzése közepette vonult be szamárháton Jeruzsálembe. A nagycsütörtök (zöldcsütörtök) Krisztusnak az Olajfák-hegyén történt elfogatását idézi emlékezetünkbe. Nagypéntek Krisztus Pilátus általi halálra ítélésének, megostorozásának és kereszthalálának a napja. Nagyszombat este körmenetekkel emlékezik meg a keresztény világ arról, hogy Jézus – amint azt előre megmondta – harmadnap, azaz húsvétvasárnap hajnalán feltámadt halottaiból. Ezért is fontos minden keresztény embernek a húsvét előtti böjt, mellyel tudatosan készítjük lelkünket önvizsgálattal és lemondással Jézus Krisztus halálának és dicsőséges feltámadásának megünneplésére.

 

Ébredj lélek

Ébredj lélek új örömre húsvét reggelén,
sötétség hatalmán úrrá lett a fény.
Nem rejti a sír mélysége, a Megváltó él,
újjászületett az élet, s benne a remény.

E szent öröm gyújtson lángot ma is szívünkben,
ragyogja be fényével, teljes életünket.
Van élet a halál után, aki hitben él,
léte már e földön, boldog újjászületés.

Schvalm Rózsa

Tancsicsné Balogh Krisztina

Egyházmegyei idegen nyelvi verseny

  1. március 24-én, pénteken került sor az egyházmegyei idegen nyelvi vetélkedőre a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskolában. Iskolánkat 16 tanuló képviselte angol és német nyelvből. Remek egyéni teljesítményekkel, több kategóriában is sikerült dobogós helyezést elérniük.

Eredmények:

  1. évfolyam: I. helyezés – Horváth Márk (5.m) – angol      III. helyezés – Takács Dávid (5.n) – német
  2. évfolyam: I. helyezés – Kiss Mihály (6.m) – angol         II. helyezés – Bertók Izabella (6.n) – német
  3. évfolyam: I. helyezés – Sarkadi Borbála (7.a) – német   I. helyezés – Karikás Sámuel (7.n) – angol        III. helyezés – Sámson Bálint (7.n) – angol                  IV. helyezés – Nádor Liza (7.n) – német
  4. évfolyam: I. helyezés – Devecseri Nóra (8.n) – német  II. helyezés – Szabó Dóra (8.n) – angol            IV. helyezés – Feitli Petra (8.n) – német

Felkészítő tanárok: Horváth Mónika, Kovácsné Simon Krisztina, Molnárné Magyar Gabriella, Németh Roland, Vassné Szilvágyi Mónika, Víziné Kárpáti Györgyi

egyhm idegen nyelvi verseny 2017
^