szerda, április 26th, 2017

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Brenner János Vetélkedő a kollégiumban

Brenner János Vetélkedőn vettek részt az elsős kollégisták, aminek az volt a célja, hogy Kollégiumunk névadójának életét játékos formában megismerjük, és számot adjunk az ezzel kapcsolatos tudásunkról. Egyben Szombathely városát is jobban megismerhettük, hiszen 6 helyszínre kellett eljutnunk: Brenner János szülői házához, a Ferences templomhoz, a Szent Norbert templomhoz, a Levéltárba, a Papi Otthonba, Károly Atyához és a Székesegyházba. A vetélkedőt Kati testvér, Marika néni és a felsőbb éves DÖK tagok szervezték.

A csapatok minden állomáson kaptak egy borítékot, amiben két feladvány volt. Az egyik kérdéseket tartalmazott János Atya életével kapcsolatban, a másik rejtvény arról szólt, hogyan jutunk el a következő állomásra. Különösen érdekes volt a Levéltár, ahol „vallatáson” vettünk részt. Rétfalvi Balázs tanár úr megpróbálta visszaidézni, hogy a kommunista rendszer milyen módszerekkel próbálta megfélemlíteni az embereket. Ki kellett találnunk, Brenner János Atya halálával kapcsolatban, kit vallat a tanár úr? Szerencsére megnéztük a János Atyáról készült filmet, és elolvastuk a róla szóló könyvet, ezért nem volt nehéz.

A Papi Otthonban Károly Atyával találkoztunk, ugyanis ő volt János Atya kortársa, sőt rövid ideig padtársa is.  A Székesegyházban csendben imádkoztunk.

A verseny időre ment, ezért igyekeztünk vissza a kollégiumba, ahol még két feladatot kaptunk: rövid fogalmazást kellett írni, és a húsvéti szünetben az általunk készített fényképekből PPT-t kellett készítenünk, amit szintén értékelt a zsűri.

A vetélkedő különösen jól összehozta a diákokat, a városban való keresés közben pedig mindenki nagyon figyelt a másikra és mindenben segítettünk egymásnak.

Az eredményhirdetésre a tavaszi szünet után került sor. Minden résztvevő kapott egy kis könyvecskét, amely nemrég jelent meg névadónk életéről: Nem félek címmel. Emellé csokit és cukrot is kaptunk ajándékba.

Györe Benita-kollégium

Brenner vetélkedő a kollégiumban 2017.
^