Kirándulás a Kámoni Arborétumban

 

2017. március 9-én kirándulni volt az óvoda Nap csoportja a Kámoni Arborétumban. Reggel kicsit borús volt az idő, de a naphívogató, tavaszváró dalocskáinkkal sikerült előcsalogatnunk a napot, ami beragyogta az egész délelőttünket.

Nagyon várták a gyerekek ezt a napot, hiszen a heti téma a tavasz volt. Sokat hangolódtunk rá. Az első tőzike mező megpillantása hihetetlen öröm volt a gyerekek számára, hogy ennyi virágot láthatnak egy helyen. Megnéztük a tőzikéket alaposan, összehasonlítottuk a hóvirággal. Kerestünk olyat, amelyik száron kettő virág van. Megnéztük a mohával borított fákat. Elsétáltunk a kastélyig és a hozzá tartozó tavat is körbesétáltuk. A bambusz alagúton át eljutottunk egy mesebeli fához, ahol elidőztünk egy kicsit. Megnéztük a Gyöngyös patak régi zsilipes csobogóját és az azon úszó kacsákat. Végül megpillantottunk egy hatalmas, krókuszokkal teli részt. A délelőtt folyamán láttunk még dongót virágon pihenve és két őzikét is volt szerencsénk szemügyre venni, miközben szaladtak egymás után. Nagy örömmel töltött el, hogy bővülhetett az Arborétumos élménytáram a kis Napocskákkal együtt töltött kirándulásunkkal, hiszen sok szép gyerekkori élményem kötődik a helyhez. A kirándulás után napokig beszéltek a gyerekek az ott látott szépségekről és élményeiket sokan le is rajzolták.

Nagy – Dala Erika

Nap csoport az arborétumban 2017


Comments are Closed

^