A Víz Világnapja az oviban

Környezeti nevelőmunkánk, környezettudatos magatartásra és viselkedési kultúrára való nevelési törekvéseink része a természet jeles napjaira való készülődés. A jeles napok kiemelt figyelmet kapnak a mindennapjaink közé ünnepivé emelve. Így, mint minden esztendőben, idén is közös program keretében ünnepelte óvodánk a Víz Világnapját. A „vizes héten” minden csoport külön készült az ünnepre.  Állatok, növények, járművek; tájakat, természeti jelenségeket ábrázoló alkotások és képek készültek különböző vizuális technikák alkalmazásával, amelyek díszítik óvodáink falait, faliújságjait.

Március 22-én kékbe öltözött apróságok lepték el a Hollán úti óvodát, kezükben lobogtatva az otthon, a családok által készült „vizes” zászlókat, amelyekből csodálatos kiállítási anyag látható az óvoda folyosóján.

Az ünnep napján délelőtt óvodánk hat csoportja a Csónakázótó szigetén találkozott. 130 gyermek kézfogással, valamint versekkel és énekekkel köszöntötte a vizet, a vizes élővilág csodáit. „Csepp-csepp, csepereg…”; „Egy csepp, két csepp, öt csepp…”; „Kis kacsa fürdik…; Weöres Sándor: Kacsaúsztató és még számos vers, mondóka és ének hangzott el kicsik és nagyok tolmácsolásában. Majd a csoportok külön vették birtokba a tó körüli természetet. A Nap csoportos gyermekek körbesétálták a szigetet, versenyt futottak az új hídon, majd nevetve ültek a mosolygó faszobor ölébe.  A Szív csoportos gyermekek a kishídon elidőzve megszemlélték a tó vizét, kutatták, milyen állatokat rejt a tó vize. A tavat körbesétálva kacsákat és hattyúkat etettek az otthonról hozott elemózsiával. A busz visszaindulásáig a nap meleg sugaraiban fürdőztek és megcsodálták a már rügyező, virágzó növényeket.  A Halacskák a szigetről a sportlétesítmények felé vették az irányt, ahol a játszótéren és a különböző eszközökön mozgatták meg testüket. A Katicák szép lassan sétálva örültek a természet minden apró élőlényének. Kicsi katicabogarak, hangyák, kacsák és hattyúk varázsolták el a kicsiket, és láttukra sokat beszélgettek, énekeltek, mondókáztak.

Fáradtan, kimerülten, de élményekkel telve érkeztünk vissza óvodáinkba, ahol aztán délután öröm volt hallani az élménybeszámolókat a szülők felé.

Horváth Katalin Tímea

Víz világnapja az oviban 2017

Fotók: az óvoda dolgozói

 

 



Comments are Closed

^