Hevesen-Jegesen – Buli a jégen

A szombathelyi Városi Diákönkormányzat /VDÖK/ szervezésében került sor 2017. január 4-én a Hevesen-Jegesen programnapra. A DÖK minden évszakban megpróbálja megmozgatni a városi a diákságot. Most a télies időt kihasználva közös korcsolyázásra hívták a tanulókat a műjégpályára. Délelőtt az iskolákat képviselő diákönkormányzati elnököknek tartottak szakmai műhelyfoglalkozást, ahol többek között szó volt a diákság motiválásáról, az ötleteikről, de a tinédzserkori lehetőségekről, veszélyekről is kérdezték véleményünket. A délelőtti programot egy ebéd zárta, majd együtt indultunk a koripályára. Általános és középiskolás diákok egyaránt részt vettek a programon. A sportszervező Varga Jenő mindannyiunkat jól megmozgatott. A bemelegítés után a versenyen kellett a csapatoknak részt venni. A szlalomon át a hokiütővel való labdavezetésben, a jégen való hulahoppkarikázásban kipróbálhatták a csapatok magukat. A megmérettetés után egy ún. jégdiszkóban szabadon is korcsolyázhattunk. A vetélkedőben iskolánk csapata – Plander Csenge, Balázs Krisztina, Spéder Evelin, Németh Áron, Grüll Gábor, Vámosi Áron a 9. n-ből és Szenteleki Bence a 8. n-ből -a IV. helyet szerezte meg.

Jó buli volt!

Cikk: Fogl Noémi

Fotó: vaol.hu /Unger Tamás/

Hevesen-Jegesen - Buli a jégen


Comments are Closed

^