hétfő, november 14th, 2016

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Pályaválasztási és képzési kiállítás

2016.11.9-én és 10-én került sor Oladon a Pályaválasztási és képzési kiállításra. A rendezvényen a Vas megyei köznevelési intézményeken kívül kiállítottak a Magyar Honvédség, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Vas Megyei Kormányhivatal, a Pedagógia Szakszolgálat és az autósiskolák.  

Nagyon sok szép, ötletes standot alkottak a kiállítók, hogy minél több érdeklődőt csalogassanak standjaikhoz. Mi is igyekeztünk felkelteni az általános iskolások kíváncsiságát intézményünk-a Brenner János Gimnázium és Kollégium- iránt. Standunkat a kollégiumvezető, valamint Csákvári Tímea tanárnő és Ferencsák Béla tanár úr rendezték be.  Ismertetőket, tájékoztatókat, plakátokat kaptak az érdeklődők. A legkapósabb azonban a lufi és a cukorka volt, amit akkor kaphattak meg a diákok, ha ügyesen megoldották a kollégiumra vonatkozó kérdőívünket.

Az első nap többnyire szombathelyi diákok látogattak hozzánk, s tették fel kérdéseiket gimnáziumunkra vonatkozóan. A második napon azonban már szép számmal jelentek meg vidéki tanulók is, akik figyelmesen hallgatták a kollégiumról szóló tájékoztatást és megtekintették kisfilmjeinket. A gimnázium iránti érdeklődés azonban ezen a napon is töretlen maradt.

A 9-től 17 óráig tartó kiállításon 2 óránként váltották egymást a kollégium vezetője, tanárai és diákjai. Az első nap délutánján Nagylaki András igazgató-helyettes úr is fogadta az érdeklődőket. A második napon pedig igazgató úr látogatott el a kiállításra.

Reméljük, hogy a jövő tanévben az érdeklődő diákok közül sokat köszönthetünk gimnáziumunk és kollégiumunk diákjaként!

Pályainfo 2016.

Tangl Loretta – kollégium

 

 

^