Felvételi tájékoztató a Brenner János Gimnáziumban

Gimnáziumi felvétel 2017-18

Gimnáziumi felvétel 2017-18

A szombathelyi Brenner János iskola a 2017/2018-as tanévre is meghirdeti nyolc évfolyamos gimnáziumi képzését, amelyre várja tehetséges, jó képességű, tanulásra motivált negyedik osztályos diákok jelentkezését. Ebben az évben a 8. évfolyamos diákok számára külön osztályt indítunk a gimnáziumi képzésre való becsatlakozással a 9. évfolyamon.
Szeretettel várjuk Szombathelyről és környékéről, sőt kollégiumunk lehetőségeit kihasználva nagyobb távolságról is azokat a gyermekeket, akik kiemelt színvonalú, vallásos és keresztény szellemű képzésben szeretnének részt venni a felső tagozat kezdetétől egészen az érettségiig.
Az intézményben felvételi tájékoztatót tartunk 2016. október 19-én (szerdán) és 2017. január 11-én (szerdán) 17 órai kezdettel.
Helyszín: Szombathely, Táncsics Mihály u. 48. Bejárat a Brenner Tóbiás körút felől.
A jelentkezéshez szükséges nyomtatványok elérhetők 2017. januárban a plébániákon, az iskolában és az intézmény honlapján.
A központi (középiskolai) jelentkezés határideje 2017. február 15.
Információ: Szombathely, Táncsics Mihály u. 48. Tel.: 94/505-212
Honlap: www.brenner.martinus.hu
E-mail: brenner@martinus.hu



Comments are Closed

^