szeptember, 2016

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Veni Sancte kollégistáknak a Székesegyházban

2016.09.05-én este 20 órakor kezdődött a tanévnyitó szentmise a Székesegyházban, melyet már új lelki vezetőnk, Ipacs Bence Atya tartott. Jelen volt bázisiskolánkból, a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumból Gergely Atya is. 188 kollégista társam nevelőikkel együtt vett részt a szentmisén. Az énekeket művészetis diáktársaim hangszeres kísérettel tették szebbé.

 

Bence Atya prédikációjában a napokban szentté avatott Kalkuttai Szent Terézről beszélt nekünk. Különös hangsúlyt fektetve az ő munkásságára, valamint igyekezett számunkra megvilágítani azt, hogy milyen fontos volt számára a szegénység helyzetének kezelése. Bence Atya elmondott egy történetet arról, hogy egyszer Teréz anya egy Rómában tartott ünnepség kapcsán az akkori pápával, II. János Pállal beszélgetett és arra kérte, hogy adja el az ő biztonságát szolgáló pápamobilt, és az abból kapott pénzt ossza szét a rászoruló szegények között. Egy másik alkalommal történt, hogy Teréz anya az akkori amerikai elnökkel beszélt arról, hogy jó dolog-e az abortusz vagy nem. Az elnök felesége erősen kampányolt amellett, hogy könnyebben lehessen ezeket a „beavatkozásokat” elvégezni. Teréz anya szerint az, hogy két felnőtt ember felelőtlenül „tölt együtt időt”, az egyáltalán nem a születendő gyermek hibája, sőt ő teljesen ártatlan, így nem helyes őt megfosztani az élettől. Az elnök asszony kérdésére, hogy vajon miért nem volt még nő elnöke Amerikának, Teréz anya csak annyit mondott: lehet, hogy pont egy abortusz miatt nem tudott megszületni.

Veni Sancte a kollégiumban 2016.
« A 3 »

Teréz anya egész életében a szegénységre törekedett, melyet bizonyít a már fentebb említett eset is, valamint az, amikor a pápa vendégül látta, ő pedig arra kérte, hogy az ételt inkább osszák szét a rászorulók között. Ezek után nem lehet kérdés, hogy miért szerették őt annyian.

A szentmise után megcsodálhattuk a Székesegyházra kivetített fényjátékot is.

 

Németh Dominik-kollégista

Hittantábor 2016

A 2016-os hittantábornak a celldömölki Szent Benedek Általános Iskola adott otthont, és június 27-30 között zajlott. Nem volt újdonság, hogy már végzett diákok is csatlakoztak – nem is kevesen – újra a táborhoz segítőként, résztvevőként.

Első nap a táborhellyel és környékével ismerkedtek a tanulók, este szentmisén vettek részt a Nagyboldogasszony templomban, utána pedig egy érdekes kiállítást is megtekintettek a plébánián Koptik Odóról és Kismáriacellről.

Második nap délelőtt Szent Mártonhoz kapcsolódó vetélkedő zajlott, délután pedig a Vulkán fürdő medencéiben csobbanhattak a diákok. Vacsora után egy páran a régi dömölki kolostor romjaihoz is elzarándokoltak.

Harmadik nap délelőtt egy hosszabb túra várt a csapatra, cél a Ság hegy volt. Útközben a Kemenes Vulkán Parkot és Múzeumot is megtekintették, délután pedig a vetélkedő folytatódott. A napot egy hangulatos, vidám keresztény diszkó zárta.

Utolsó nap délelőtt sportversenyek és kézműves foglalkozások zajlottak, ebéd után pedig a tábori programok eredményhirdetése következett.

Tartalmas, jó hangulatú 4 napot tölthettek együtt a diákok Celldömölkön. Reméljük, jövőre is lelkes kis csapattal táborozhatunk!

Brenner János Óvoda, Általános Iskola és Kollégium

képek: Rátkai Marianna

Hittantábor - 2016
« A 3 »

Évnyitó szülői értekezlet a kollégiumban

2016.08.31-én került sor a Brenner János Kollégiumban az évnyitó szülői értekezletre, melyet Ipacs Bence Atya-kollégiumunk új lelkivezetője – és Tálas Józsefné kollégiumvezető tartott.

Bence Atya vezetésével imádsággal kezdődött az összejövetel, majd bemutatkozása után megosztotta gondolatait a kollégium hitéleti tevékenységével kapcsolatban, s végül felajánlotta segítségét diáknak, szülőnek, munkatársaknak egyaránt.

A kollégiumvezető bemutatta a nevelőtestület tagjait, majd ismertette a kollégiumi élet jellemzőit, melyből azt emelte ki, hogy kollégiumunkban a nevelés alapját a keresztény értékrend jelenti, valamint a rendszeres tanulás fontosságára hívta fel a figyelmet. Megemlítette milyen segítséget tudnak nyújtani a nevelők a tanulásban, s ismertette az év végi tanulmányi átlagot.  Ezen kívül felsorolta azokat a szakköröket, és szabadidős programokat, melyekkel a nevelőtestület színesíti a kollégiumi életet. Több jó tanáccsal is ellátta a szülőket, és kihangsúlyozta, hogy a nevelés csak akkor lesz eredményes, ha a szülő és a pedagógusok folyamatos kapcsolatot tartanak egymással az év során, és egymást segítik, támogatják.

A kollégiumvezető tájékoztatója után a csoportvezetők szülői értekezlete következett.

Évnyitó szülői értekezlet 2016.
^