Évnyitó szülői értekezlet a kollégiumban

2016.08.31-én került sor a Brenner János Kollégiumban az évnyitó szülői értekezletre, melyet Ipacs Bence Atya-kollégiumunk új lelkivezetője – és Tálas Józsefné kollégiumvezető tartott.

Bence Atya vezetésével imádsággal kezdődött az összejövetel, majd bemutatkozása után megosztotta gondolatait a kollégium hitéleti tevékenységével kapcsolatban, s végül felajánlotta segítségét diáknak, szülőnek, munkatársaknak egyaránt.

A kollégiumvezető bemutatta a nevelőtestület tagjait, majd ismertette a kollégiumi élet jellemzőit, melyből azt emelte ki, hogy kollégiumunkban a nevelés alapját a keresztény értékrend jelenti, valamint a rendszeres tanulás fontosságára hívta fel a figyelmet. Megemlítette milyen segítséget tudnak nyújtani a nevelők a tanulásban, s ismertette az év végi tanulmányi átlagot.  Ezen kívül felsorolta azokat a szakköröket, és szabadidős programokat, melyekkel a nevelőtestület színesíti a kollégiumi életet. Több jó tanáccsal is ellátta a szülőket, és kihangsúlyozta, hogy a nevelés csak akkor lesz eredményes, ha a szülő és a pedagógusok folyamatos kapcsolatot tartanak egymással az év során, és egymást segítik, támogatják.

A kollégiumvezető tájékoztatója után a csoportvezetők szülői értekezlete következett.

Évnyitó szülői értekezlet 2016.


Comments are Closed

^