Családi délután a kollégiumban

Június 12-én, vasárnap ismét megrendezésre került az ún. Családi délután a kollégiumban. A három órakor kezdődő rendezvény első részében kollégiumvezetőnk köszöntötte a leendő elsős kollégistákat és szüleiket, majd a felsőbb éves diákok műsora következett.

Gál Boglárka, Cseh Anna és Szabó Tímea gyönyörűen énekelt, Nagy Nikolett és Vekszli Anna szavalt, Hujber Bence néptáncolt, Gácsi Vivien és Zolnai Fanni fuvolázott.

Ezután következett egy szép képzőművészeti kiállítás, melyen két édesanya (Baloghné Viski Eszter és Rajcziné Ale Andrea) valamint kollégista lányaik (Balogh Evelin, Balogh Enikő és Rajczi Anna) alkotásait csodálhattuk meg. A kiállítást Murainé Dancs Jeanette művésztanár nyitotta meg.

A kiállítás megtekintése után a szülők vetélkedőjére került sor, ezzel párhuzamosan a leendő kollégisták megtekintették a kollégiumot és a Székesegyház tornyába is felmehettek.

A vetélkedő eredményhirdetése után átvonultunk a kápolnába, ahol Horváth József Atya érdekfeszítő előadását hallgattuk meg Szent Márton pedagógiájával kapcsolatban.

S végül résztvevőinket libaragu levesre és pogácsára invitáltuk kollégiumunk ebédlőjébe.

Családi délután a kollégiumban 2016
« 1 A 2 »

Kollégium

 



Comments are Closed

^