Szent György nap a Múzeumfaluban

Óvodánkban a néphagyományőrzésnek, néptánc oktatásnak kiemelt helye és szerepe van az óvodai nevelési programban. Fenntartónk, Dr. Veres András Megyéspüspök úr is szorgalmazza és támogatásával valósul meg a mindennapokban. Nagyné Fekete Zita intézményünk pedagógusa foglalkozik óvodásaink néptánc oktatásával. Az apróságok és a nagyobbacska óvodások is szeretik Zita nénit és várják, hogy megérkezzek a foglalkozásokra. Évek óta vállalnak városi fellépéseket is a nagycsoportosaink Zita néni vezetésével.

A Szent György napi rendezvényre is meghívást kaptak gyermekeink. Nagy lelkesedéssel készültek erre a napra, főpróbaként az óvodanyitogató délelőttünkön is vállalták a néptánc bemutatót.  A Múzeum Faluba a nagy hideg ellenére az izgalomtól kipirultan és lelkesen érkezetek a gyermekek családjaikkal. A szervezők fűtőt helyiségről gondoskodva hálálták meg az óvodások lelkesedését. Lelkes csiviteléssel vonultak Zita néni után a színpadra, a világot jelentő „deszkákra”. A nézők soraiban elismerő szavakat hallhattam: milyen szépek, milyen boldogan táncolnak, de jó, hogy a népviselet is megjelent a színpadon. Mikor szóba elegyedtem a dicsérő gondolatokat megfogalmazó hölgyekkel, kiderült, hogy Oberwartból érkezett nemzetiségi  magyar óvodapedagógusok lelkesednek gyermekeink hagyományőrző kultúrájáért. Boldogan  invitálták óvodánkat a jövőben közös programok szervezésére, hagyományaink határon túli képviselésére.

A hideg és a rossz idő ellenére úgy gondolom ez a nap is életre szóló élményt jelentett.

Köszönjük neked Zita néni, köszönjük nektek gyerekek!

Szt. György-Nap a Múzeumfaluban

Ildikó néni

 



Comments are Closed

^