november, 2015

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

1956-os megemlékezés iskolánkban

Iskolánkban 2015. október 22-én emlékeztünk meg az 1956-os forradalom és szabadságharcról. A megemlékezésre a Don Bosco Művelődési Házban került sor. Irodalmi színpadra járó tanulóink színvonalas előadásában élhettük át az eseményeket. Az ünnepség zárásaként Márai Sándor: Mennyből az angyal című versét hallgathattuk meg.

1956-os megemlékezés az iskolában (2015)
« 1 A 2 »

Fartek Patrícia fotógyűjtése kollégiumunkban

irta Vekszli Anna-kollégium

2015. október 19-én kollégiumunk is bekapcsolódott a Katolikus Kultúra Hete programsorozatba. Fartek Patrícia fotógyűjtését tekinthettük meg „Pillanatképek a keresztény családok életéből” címmel.

A kiállítást kollégiumvezetőnk nyitotta meg, majd Cseh Anna kilencedik évfolyamos kollégista népdal éneklését csodálhattuk meg.  A fotókat Németh József fotóművész méltatta és miközben a képeket elemezte, fel-felvillantott saját életéből is néhány emléket. Ezután a kollégium diákjai és meghívott vendégeink tekintették meg Patrícia fotógyűjtését, s a rendezvény végén a résztvevők szerény agapéban részesültek.

Farek Patrícia fotógyűjtése - koll.
« 1 A 2 »

Reméljük, Patrícia végzős diákként majd az egyetemi évei során is kamatoztatja tehetségét a fotóművészet terén.

Sok sikert kívánunk neki!

 

 

Nyílt nap az iskolában!

Figyelem!

Szeretettel hívja és várja nyílt napjára a leendő 1. osztályos gyermekeket és szüleiket a szombathelyi Brenner János Általános Iskola:
2015. november 17-én, kedden, 7.45-től
tanítási órarészleteket (4 db 25 perces óra) láthatnak az óvodások és szüleik a jövő tanévi elsős tanítóktól, egymás utáni sorrendben. Bővebben…

^