november, 2015

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Szent Márton dicsérete

Iskolánk alsó tagozatos diákjai és nevelői 2015. november 11-én a szombathelyi Szent Márton templomban köszöntötték egyházmegyénk védőszentjét. A kisdiákok az elmúlt napokban lelkesen készültek az ünnepre saját készítésű lampionokkal, énekekkel. A szentmisét Bokor Zoltán atya, iskolánk lelki vezetője mutatta be. A gyermekeket Márton példája nyomán a mindennapos imára és a jó cselekedetek gyakorlására buzdította. A szentmisét követően a Szent Márton kápolna előtt elhaladva lampionos körmenetben hagytuk el a felújított templomot, majd a Szent Márton kút megtekintésével ért véget a megemlékezés. Szent Márton példája segítsen mindannyiunkat – ebben a jubileumi évben különösen is – a felemelő szeretet gyakorlásában!

Videófelvétel a Szent Márton előadásról

Nincsenek képek ebben a galériában.

Szt. Márton dícsérete

Részt vettünk a Pályaválasztási Kiállításon

Idén is lelkesen készült a Kollégium nevelőtestülete és Diákönkormányzata a Pályainfó rendezvényére.  November 4-én kollégiumvezetőnk és Kiricsi László tanár úr rendezték be a pavilont. Másnap és harmadnap a diákok és a nevelők az előre megbeszélt időbeosztás szerint „reklámozták” a gimnáziumot és a kollégiumot.  Nagyon sokan érdeklődtek intézményünk iránt, ezért többször is sokszorosítani kellett a tájékoztató anyagot. Idén is kelendő volt a lufi, utolsó nap már el is fogyott.  Szerencsére egyik szemfüles diáktársunk még a polgármester urat is megajándékozta egy Brenneres lufival.  Az érdeklődők között szép számmal voltak hetedikesek is, akiket többnyire az osztályfőnökeik kísértek. 

Pályainfo 2015

A sok –sok bemutatkozó iskola és kollégium rengeteg információval és tájékoztató kiadvánnyal kívánta segíteni a pályaválasztás előtt álló általános iskolásokat, amelyre különösen a nyolcadikosoknak volt szükségük, hiszen februárban már el kell dönteniük, melyik középiskolában szeretnének továbbtanulni.

Reméljük, jövőre sok ismerős arcot köszönthetünk kollégiumunkban új kollégistaként az idei érdeklődők közül!!

(Polgár Szabina, Tulok Piroska-kollégium)

Szent Márton élettörténete

Iskolánk diákjai az idei évben is nagysikerű misztériumjátékban elevenítették fel Szent Márton élettörténetét a Székesegyházban 2015. november 5-én.

A délelőtti előadást az iskola kisdiákjai és a város óvodásai tekintették meg,  délután pedig többi diáktársaiknak, szülőknek, meghívott vendégeknek mutatták be a színdarabot. Márton Sulpicius Severus által leírt élettörténetét ismerhettük meg születésétől haláláig. Szent Márton legyen a példaképünk a hitben, az imádságban és az ajándékozó szeretetben is!

Fotók: http://vaol.hu/szombathely/igy-jatszottak-el-szent-marton-eletet-a-brenner-diakjai-a-szekesegyhazban-1736975

Fotó: Szendi Péter

^