Fartek Patrícia fotógyűjtése kollégiumunkban

irta Vekszli Anna-kollégium

2015. október 19-én kollégiumunk is bekapcsolódott a Katolikus Kultúra Hete programsorozatba. Fartek Patrícia fotógyűjtését tekinthettük meg „Pillanatképek a keresztény családok életéből” címmel.

A kiállítást kollégiumvezetőnk nyitotta meg, majd Cseh Anna kilencedik évfolyamos kollégista népdal éneklését csodálhattuk meg.  A fotókat Németh József fotóművész méltatta és miközben a képeket elemezte, fel-felvillantott saját életéből is néhány emléket. Ezután a kollégium diákjai és meghívott vendégeink tekintették meg Patrícia fotógyűjtését, s a rendezvény végén a résztvevők szerény agapéban részesültek.

Farek Patrícia fotógyűjtése - koll.
« 2 A 2 »

Reméljük, Patrícia végzős diákként majd az egyetemi évei során is kamatoztatja tehetségét a fotóművészet terén.

Sok sikert kívánunk neki!

 

 



Comments are Closed

^