szerda, október 7th, 2015

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Nyolc évfolyamos gimnáziumi képzés a 2016/2017-es tanévre!

A szombathelyi Brenner János iskola a 2016/2017-es tanévre is meghirdeti nyolc évfolyamos gimnáziumi képzését, amelyre várja tehetséges, jó képességű, tanulásra
motivált negyedik osztályos diákok jelentkezését.

elokep_gimn2016hirdFelvételi tájékoztató letöltése…
Ettől az évtől először lehetőség lesz a nyolc évfolyamos gimnázium kilencedik évfolyamára való bekapcsolódásra is nyolcadik osztályos tanulóknak.
Szeretettel várjuk Szombathelyről és környékéről, sőt kollégiumunk lehetőségeit kihasználva nagyobb távolságról is azokat a gyermekeket, akik kiemelt színvonalú, vallásos és keresztény
szellemű képzésben szeretnének részt venni a felső tagozat kezdetétől egészen az érettségiig.
Az intézményben felvételi tájékoztatót tartunk 2015. október 14-én (szerdán) és 2016. január 13-án (szerdán) 17 órai kezdettel.
Helyszín: Szombathely, Táncsics Mihály u. 48. Bejárat a Brenner Tóbiás körút felől.
A jelentkezéshez szükséges nyomtatványok elérhetők 2016. januárban a plébániákon, az iskolában és az intézmény honlapján.
A központi (középiskolai) jelentkezés határideje 2016. február 12.
Információ: Szombathely, Táncsics Mihály u. 48. Tel.: 94/505-212 vagy 30-409-50-41 (katolikus mobil) számokon.

Felvételi tájékoztató letöltése…

Honlap: www.brenner.martinus.hu
E-mail: brenner@martinus.hu

Püspöki vizitáció a szombathelyi Brenner János Nevelési Központban

2015. szeptember 17-én Dr. Veres András püspök atya fogadására megtelt az újonnan átadott Brenner János Általános Iskola és Gimnázium aulája az intézményben dolgozó pedagógusokkal és a népes diáksággal.

Énekszóval fogadtuk a Főpásztort, majd Englert Zsolt igazgató úr szavai után közösen imádkoztunk az itt tanuló diákokért, szüleikért, pedagógusokért.

Püspök atya bejárta az épületet. Találkozott az általános iskola alsó és felső tagozatos diákjaival és a gimnazistákkal is. Egy-egy tanórába pillantott be, beszélgetett a gyerekekkel. Mindennapjaikról, az új iskolában eltöltött napjaikról kérdezte őket. Mindenki örömét és köszönetét fejezte ki, hogy  megújult környezetben tanulhat.

Szakított időt ránk, pedagógusokra is. Buzdított arra, hogy életünket katolikus keresztény világnézet szerinti éljük, e szerint neveljünk, még akkor is ha manapság nehéz. Merjünk bátrak és nyitottak lenni a vallásos nevelésben a szülők, diákok, más felekezetűek felé is. Igyekezzünk segítséget, otthont nyújtani mindenkinek, aki ebben az intézményben dolgozik, tanul vagy tanult.

Az új iskolaépület bejárása után a vizitációt a két óvodaépületünkben és a kollégiumban folytatta, ahol a szülők képviselőivel is találkozott.
Köszönjük püspök atya útmutatásait és áldását. Reméljük hamarosan újra üdvözölhetjük iskolánkban.

Püspöki vizitáció a szombathelyi Brenner János Nevelési Központban
« 2 A 4 »

Cikk: Virágné Geiszler Éva

Fotó: Nagylaki András és Rátkai Gábor

 

^